Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1

Hozzászólások

tott el; ő kezelte a reflektorokat, 5 kezelte a gépeket, tehát teljes mértékben a filmrendező ós a filmoperatőr tisztjére vállalkozott. Megemlitem, amit már mondtam, hogy a mondanivaló és a szándék mindkét esetben rendkívül haladó volt. Egyik esetben egy sztrájkban megölt munkásnak az életét idézték fel, a másik esetben a Hirosimára az első atombombát ledobó amerikai pilótának a lelki vívódásait elevenítette meg a darab. De ennek ellenére, amennyire én a szövegekből látom, a drámának a határát ilyen módon a film felé kitolni több, még sokáig elemezhető okból nem szerencsés kísérlet, amely okok közül itt csak kettőre szeretnék rámutatni. Az egyik az, hogy természetesen a dráma soha nem olvasmány-élménynek készül és olvasmány-élménynek születik, de a legtöbb nagy dráma olvasva is reveláoiót nyújt, mégpedig többek között azért, mert élnek a dráma egyik lényegbeli kifejezési eszközével,a szóval. Itt azonban a dialógus elszáradásának, csak egy-két jelzésére való szoritkozásának lehetünk a tanúi, mert a dialógus funkcióját a nagyszámú technikai segédeszköz, technikai ga

g veszi át. A másik ok, amiért ezt nem tartom járható útnak, az, hogy ezek a szinházi forgatókönyvek - nyugodtan nevezhetjük igy is őket - véleményem szerint csak a születésükben önállóan és az Íróval egyenrangú funkcióban résztvevő rendezőknek a képzeletét gyújthatják fel ós színpadra vitelük más rendezőt, különösen egy eltérő látású rendezőt éppen annyira nem izgathat, mint ahogy pl.ritka eset az, hogy egy jó film megtekintése arra birjon rá egy rendezőt, hogy ugyanannak a forgatókönyvnek az alapján egy uj filmet készítsen. A másik terület, amerre a drámának a határait tágítani akarják, az epikus dráma, amely sokak szerint a mai drámának az egyetlen üdvözítő megoldása, az egyetlen kiút, amelyik a szinház válságából, a dráma válságából kifelé vezet. Az epikus drámának a kérdése olyan terjedelmes komplexus, amelyet itt igazán taglalni nem lehet, ugy hogy - 36 -