Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1

Székely György: A szinházi müködéstan problémái

Most azt kell mindenekelőtt megállapítanunk, hogy amikor az egy-egy megye__közsógeiben tartott,előadásszámot. teJslnt;}ük_mér_c_ének t _ ekkor_ls _ hasonló módon t éve dünk; áb­szolutlzálunk egy olyan számot, amely majdnem semmit nem mutat s csak bizonyos összefüggésekben, áttételezésekben használható fel. Csak egyetlen példát hozunk fel ennek a tételünknek igazolására. Lehet-e komoly formában azonos elbánásról beszélni, és egyáltalában összehasonlításokat tenni, ha (mint ahogy az 1961-ben történt) Pest megye köz­ségeinek 684 ezer lakosa 253 előadást kapott. Nógrád megye 177 ezer lakosa pedig 252-6t ? Eszerint Nógrád megyét véve alapul, Pest megyének több, mint 700 előadást kellett vol­na kapnia, vagy fordítva: Pest megyét véve az aránypár alapjául, Nógrád megyének legfeljebb 75-öt. Ebből azután rögtön világos lesz az is, hogy az "1000 lakosra eső szín­házlátogatás" táblázatán miért foglalhatja el Nógrád megye az előkelő második, Pest megye viszont a furcsának ható 16-ik helyet! Nyilvánvaló, hogy egyik döntő tényezője a színházlátogatás! mutatóTmnk, hogy az előadások száma és a megyei közönségbázlB a községekben kellő arányban van-e egymás sal . - Mint majd látni fogjuk, ez ma Magyarországon egyáltalában nincs megfelelő arányban. Csak kísérletképpen menjünk végig a következő gondo­latmeneten. Adjuk össze az ország összes községeinek lé­lekszámát (az I960, január l-l népszámlálás adatai sze­rint). Ezt a számot osszuk el az egy év alatt az ország községeiben tartott tájelőadások számával. Az igy kapott szám megmutatja, hogy egy előadás hány községi lakos szá­mára állt rendelkezésre - más kérdés, hogy ténylegesen há­nyan nézték meg. Az eredmény az alábbi lesz: 1961-ben as 5 393 959 községi lakos számára színházaink (a Déryné Színházzal együtt) 3498 előadást tartottak, tehát egy elő­adás 1713 lakos számára állt rendelkezésre. A középarányos tehát az az 1713-as 3zám lenne. Kz a norma határa ».-.. .--- -i s ao CT bizonyos cerl'loteken lakó emberekne k lí,-. : - 111 -

Next

/
Thumbnails
Contents