Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962

I. Színházelmélet - Kovács Tivadar: Hagyomány és versmondás

dig száműzve volt erről a földről. Ezért lenne szükség ma a ault csalódásait felfedezni a színészeknek és velük együtt kutatni egy magyar szavaló stilust, melyben erő és lendület van, egy nagyszerű, alkotó szinmüvészetet, mellyel még mindig adósak vagyunk. 1920-ban irta Kosztolányi a fenti sorokat. 1908-ban jelent meg Hevesi Sándor müve és 1866-ban Egressy Gábor A szinészet könyve. Vajon történt-e változás a Kosztolányi megjegyzésének ideje óta eltelt emberéletnyi idő alatt? Mert azt az idézetekből látjuk, hogy kísérletek történtek ugyan a változtatásra, de lényegében alig volt változás Egressy Gábor óta Kosztolányi idejéig. Vajon azok az elvek és gyakorlati megvalósítások, melyek Egressy és Hevesi müveiben felfedezhetők /s amelyekből csak néhánnyal foglalkoztunk/ eltűntek-e a magyar színművészetnek 1949-cel bekövetkezett nagy változása idején, vagy hatnak továbbra is helyes vagy helytelen irányban? Nem könnyű a feladat. Részben azért, mert általánosítani kell, márpedig minden általánósitás sántit. Részben azért,mert a magyar szavalómüvészek nem adnak egyenletes teljesítményt stílus tekintetében. Részben azért nehéz ez a feladat, mert a szavalóestékről megfogható kritika nem áll rendelkezésünkre, csak szépen megfogalmazott általánosságok, mint a zenekritikában /ami érthető is, hiszen a versmondás legfontosabb elemét, a hangszínt, a hangmodulációt, a szó muzsikáját nem lehet Írásban megfogni, rögzíteni/. t t t ^Kosztolányi: I. m. 320. p. 120