Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962

I. Színházelmélet - Szekeres József: A teátrográfia módszerei

A TEÁTROGRÁFIA MÓDSZEREI A színházat valamennyi társmüvészettől megkülönbözteti műalkotásainak rögzitetlensége.A festő művészi látomása vonalakban, foltokban és kompozícióban - különböző technikával és megoldásokkal készült képben - rögződik, a szobrászé térbelileg elhelyezett, bronzból, márványból, fából, agyagból, gipszből stb. készült szoborban, az építőművészé épületben, a zeneszerzőé hangjegyekben, az íróé, költőé papírra irt vagy nyomtatott szövegben, sőt a szinjátékos /teátrális/ művészetek egyéb ágai is rögzitik műalkotásaikat /a film filmszalagon, a rádió magnetofonszalagon,a televízió telerecordingon/. A színházi műalkotás azonban az egyszeri, megismételhetetlen és az alkotó szinész testéhez kötött színjátékban jelenik meg, utána pedig fizikai mivoltában elenyészik, materiálisán megsemmisül. Az általános és a speciális esztétika azonban objektiv jellegű tudomány, nem támaszkodhat pusztán szubjektiv jellegű emlékképekre /amilyeneket a valóban művészi szinjáték és színjátszás nagy erővel vés be a müélvező tudatába/. Szükség van tehát valamilyen eszközre, eljárásra, amely a színházi műalkotást, ha nem is teljes mértékben rögzithetővé, de legalább is több-kevesebb pontossággal helyreállithatóvá* ós ezzel objektiv tudományos vizsgálódás tárgyává teheti. Figyelembe kell vennünk azt a tényt is, hogy ugyanazon drámai műnek ugyanabban a színházban, ugyanazzal a szereposztással lebonyolított egymás utáni előadásai tulajdonképpen egy színházi műalkotás variánsainak tekinthetők, s éppen ezért a kész műalkotás lehetőleg pon74