Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

I. Hagyomány és haladás - Kovács Tivadar: Versmondás - elemzés /ódry és Somlay/

llanapság ez már nem probléma. Legalább is elhallgattak a lekicsinylők, látva, hogy a vershallgatás milyen mondhatnám - tömegmozgalommá fejlődött. Mig 50 évvel ezelőtt néhány nagy szinész s kevésszámú előadóművész foglalkozott versmondással, ma viszont legtöbb színészünk szaval is és az előadóművészek száma is nagymértékben emelkedett. Kap helyet ez a nagyszámú versmondó, hiszen nincs olyan esztrádmüsor, amelyben ne lenne legalább két vers. Ezek a színészek és hivatásos előadóművészek a versmondás műfaji sajátosságaira gondot viselnek. Működésük kapcsán sok műfaji, művészi és technikai kérdés merül fel, amelynek megoldását keresik és meg is találják. Tehát ez a szélesedés a műfaji problémák tisztázását is elősegíti, amellett, hogy fontos közönségnevelő szerepe van; éspedig ez két irányú: 1./A versnek rendkívüli mozgósitó ereje van.Az emberi élet nagy kérdései azok, melyek szép forvában bennerejlenek. E mondanivaló kibontásával a közönség érzelmi világának megváltoztatását érhetjük el, legyen az szerelem, •agy emberek egymáshoz való viszonya, vagy az élet értelmének fejtegetése, a jobb életért való munkálkodás szükségessége stb.stb. 2./ A versmondás és verahaligatás másik fontos közönságnevelő szerepe inkább művészi jellegű. A közönséget ráneveli a nehezebben kibontható moaianivaló megértésének művészetére. A versmondás közvetlenségének fehér reflektorfényében világossá és élessé válnak olyan -mind a szerző, mind pedig az előadó •unkájában rejlő - művészi elemek és technikai sajátosságok, melyeket a színpad szines világítása elfed. Tehát a vershallgatás a színpadi művészet megértésének iskolája is. Itt azonban meg kell jegyesni, hogy bár a színpadon szereplő szinész és a pódiumon szavaló előadóművész munkája lényegében egyazon céLt szolgál. mégpedig a szerző gondolatainak és érzelmeinek tolmácsolását, a közönség va- 60 -