Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

II. Széles látóhatár - Gál Istvánné: "Féltelek, polgár

Dürrenmatt szerint nincs. A célja az, hogy érzelme­ket váltson ki a fasizálódó monopoltőke ellen, de éppan a mü pesszimizmusa bizonyltja, hogy tettet nem kiván. Nem C3elekedtet, és ez természetes, mert cselekedni, harcolni itt csak a munkásosztály képes, - amely azonban Dürrenmatt számára nem létezik. Max Frisch a Biedermann és a gyujtonató k-ban látja a veszélyt, figyelmeztet és int, de ennél tovább nem jut. És nem is juthat, mert számára a nagytőke és a fasizmus két egymástól független, egymás mellett élő tényező. Nem ismeri fel, hogy éppen a nagytőke szüli a fasizmust. Ionesco hőse, Bérenger ur a Rlnoceros z-ban már eljut odáig, hogy védekezzék a fasizmus ellen. De csak egymaga, és csak védekezik. Már pedig a fasizmus ellen nem védekez­ni, hanem támadni kell, és nem egy embernek, hanem osztá­lyoknak, elsősorban a munkásosztálynak. Az előzőkhöz képest kétségkívül a legmesszebbre Sartre mutat Az altonal remeté k cimü drámájában. Nyíltan hangoztatja, hogy Nyugatnémetország politikáját az "aki vészit, az nyer" elv vezérli, és ez a politika éppoly ke­véssé tér el a hitleri Németországétól, mint ahogy a hajó­gyár életében sem történik változás /még az idősebb Ger­lach halálával sem/: mindkettőt a személytelen nagytőke irányította és irányitja ma is. Ennél tovább azonban Sartre sem lép. Felfedi ugyan a veszélyt, sőt, kiterjeszti Franciaországra is, hiszen sa­ját nyilatkozata szerint a Gerlachok története az ő hazá­jában is előfordulhat, ahol az Algériából visszatért kato­nák helyzete azonos Franz von Gerlachéval, de nem mutatja meg, hogy az újraéledő fasizmus megakadályozható, nem mu­tatja meg az ellenerőt. XXX Külön-külön megvizsgálva az iemsrtetett drámák hala­ló tendenciájának határait-koilátait, megállapíthatjuk, - 2ol -

Next

/
Thumbnails
Contents