Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

II. Széles látóhatár - Gál Istvánné: "Féltelek, polgár

Dürrenmatt szerint nincs. A célja az, hogy érzelmeket váltson ki a fasizálódó monopoltőke ellen, de éppan a mü pesszimizmusa bizonyltja, hogy tettet nem kiván. Nem C3elekedtet, és ez természetes, mert cselekedni, harcolni itt csak a munkásosztály képes, - amely azonban Dürrenmatt számára nem létezik. Max Frisch a Biedermann és a gyujtonató

k-ban látja a veszélyt, figyelmeztet és int, de ennél tovább nem jut. És nem is juthat, mert számára a nagytőke és a fasizmus két egymástól független, egymás mellett élő tényező. Nem ismeri fel, hogy éppen a nagytőke szüli a fasizmust. Ionesco hőse, Bérenger ur a Rlnoceros

z-ban már eljut odáig, hogy védekezzék a fasizmus ellen. De csak egymaga, és csak védekezik. Már pedig a fasizmus ellen nem védekezni, hanem támadni kell, és nem egy embernek, hanem osztályoknak, elsősorban a munkásosztálynak. Az előzőkhöz képest kétségkívül a legmesszebbre Sartre mutat Az altonal remeté

k cimü drámájában. Nyíltan hangoztatja, hogy Nyugatnémetország politikáját az "aki vészit, az nyer" elv vezérli, és ez a politika éppoly kevéssé tér el a hitleri Németországétól, mint ahogy a hajógyár életében sem történik változás /még az idősebb Gerlach halálával sem/: mindkettőt a személytelen nagytőke irányította és irányitja ma is. Ennél tovább azonban Sartre sem lép. Felfedi ugyan a veszélyt, sőt, kiterjeszti Franciaországra is, hiszen saját nyilatkozata szerint a Gerlachok története az ő hazájában is előfordulhat, ahol az Algériából visszatért katonák helyzete azonos Franz von Gerlachéval, de nem mutatja meg, hogy az újraéledő fasizmus megakadályozható, nem mutatja meg az ellenerőt. XXX Külön-külön megvizsgálva az iemsrtetett drámák halaló tendenciájának határait-koilátait, megállapíthatjuk, - 2ol -