Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

II. Széles látóhatár - Gál Istvánné: "Féltelek, polgár

hogy ezek tulajdonképpen közös határok-korlátok, és olyanok, amelyeken tul az Ismertetett drámaírók nem lépnek. Természetszerűen következnek ezek a határok abból, hogy a müvek irói polgárok. Polgári irók, akik polgároknak Írnak, polgárokról. Ha különböző is náluk a fenyegető veszély felismerésének erőssége, ha csökkenő vagy növekvő távolságot mutatnak is, a határhoz képest mindenkor innen maradnak: mert a polgárt féltik a szinpadon, a nézőtéren és önmagukban egyaránt. Nem ismerik fel, hogy a polgár, amely bűnös a két világháború közötti évtizedek borzalmainak bekövetkezésében, teljességgel alkalmatlan arra is, hogy felelősséget vállalhasson az emberiséget ma ismét fenyegető borzalmak elkerüléséért. És éppen az jelenti drámáik haladó tenaenciájának át nem léphető határát, hogy a fasizmus elleni harc felelősségét a polgárokra igyekeznek ráruházni. Már pedig sem a Willy Lomanok, sem a gülleniek, sem a tűzoltók, sem a Gerlach-család magukalkotta ketrecéből szabadulni vágyó tagjai, de még a Bérenger-ek sem vállalhatják ezt a feladatot,mert ha ezt megtennék - megszűnőének polgárok lenni. "Féltelek polgár... - mondják ezek a drámaírók -, féltelek a fasizmustól, ne érts vele egyet, védekezz ellene, védd magad!" Végső fokon tehát ez a nyugati drámairodalom defenzív jellegű. Felismeri a veszélyt, de ugyanakkor fetisizálja is, mert fél tőle, mert nem látja az ellenerőt, a munkásosztály erejét, azt az erőt, amely nem védekezni akar, sőt nemcsak szembeszállni képes, hanem a fasizmus legyőzésének biztositéka is. /1960 junius/ Gál Istvánné - 2 2 -