Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

II. Széles látóhatár - Sz.Szántó Judit: Sean O'Casey

egyetlen méltó szinpadi kifejezési eszközévé nemesül, és maga a dráma monumentális szinházi élménnyé érik. Amitől nálunk is félnek: "annyira ir!..." Végül nézzünk szembe a végső és tagadhatatlanul nem légbőlkapott ellenérvvel - amely ugyan el nem is igen hangzott, tekintve, hogy O'Caseyről mégcsak nem is vitázunk - '."annyira ir!" És ebben a védekezésben van igazság, noha még senkinek sem jutott eszébe - legalább ugyanennyi joggal - szemérevetni Csehovnak, hogy "annyira orosz", Ibsennek, hogy "annyira norvég",vagy Moliére-nek, hogy "anynyira francia!" Annál inkább vetjük szemére Molnár Ferencnek, hogy "annyira nem-magyar"; viszont ha erre Molnár Ferenc szelleme azt felelné: ellenkező esetben tudnák-e garantálni nekem ugyanezt a népszerűséget világszerte? bizony nem nagyon lehetne mit válaszolni. És ebben a vonatkozásban az ir irodalom helyzete hasonlít a magyaréhoz. Mindkét nép kis nép, nyelvét nem beszélik a nagyvilágban, nemzeti történelme és kulturája csak kis mértékbea tartozik az egyetemes általános müveitséghez - és ugyanakkor nem képvisel olyan exotikumot, immanens furcsaságot, hogy alkotásai már szinte maguktól, szinte tartalmuktól függetlenül is érdekeljék a külföldet. /Ami bennünket illet, ez egyébként előnyös is; a csikósgulyás romantikáról kész-örömest lemondunk./ Egy négerekről vagy indiánokról szóló darab például már puszta léténél fogva is érdeklődésre számithat, részben a nevük hallatára felsejlő exotikus izek miatt,részben azért is, mert e népekkel az ember eleve súlyos, vérremenő konfliktusokat asszociál, és a róluk szóló drámáktól a nézőtérre beülő ember úgyszólván spontán módon nagy drámai feszültséget vár. De napjainkban a felszabadult vagy felszabadulásukért küzdő népek problémái annyi lényeges közös vonást mutat- 167 - i