Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

II. Széles látóhatár - Sz.Szántó Judit: Sean O'Casey

küldte az angol békekongresszusnak: "Hogy a szelíd halál a sirba csókolja az aggastyánokat, az jó dolog; hogy a dühöngő halál leverje lábukról a tevékenyeket és fiatalokat, nagyon rossz... Tagadjuk az atombomba csalhatatlanságát; kiállunk a világot átfogó emberi testvériség csalhatatlansága mellett." Amitől nálunk is félnek: "túlságosan gazdag..." Persze nagyon leegyszerüsitenők a helyzetet, ha 0*

Casey nyugati mellőzését kizárólag politikai állásfoglalásának tudnók be. Több más ok közül a legfontosabbat ismét csak John Gassner fejezi ki nagyon találóan: "O'Casey olyan barokk, tékozló és bőkezű,

mint Marlowe, Shakespeare, Jonson és John Webster. A szinház tágas napjaihoz tartozik... egy szellemileg összeszűkült világ szellemileg öszszeszükült szinháza nem tud felnőni hozzá... Fry és Eliot mellett esetlen és modortalan óriásnak tűnik, akin a frakk páncélnak hatna..." És itt, noha nem támaszkodhatunk O'Casey Írásba foglalt dramaturgiai nézeteire - quae non sunt mégis meg kell állnunk. Brecht tudatos állásfoglalással fektette a hangsúlyt a születendő uj világrend, a kommunizmus értelmi szépségért - ugy találta, hogy az uj rendnek éppen józan fegyelme, tökéletes logikája vonzza leginkább a tömegeket, illetve a kapitalizmus "rendetlensége", észellenes volta taszítja őket, tehát dramaturgiáját is az intellektus meghódítására alapozta. O'Casey - tudatosan vagy ösztönösen, vagy leginkább tudatosan és ösztönösen ugy véli, hogy a tömegek mint színházlátogatók elsősorban az érzelmi ráhatást igénylik, s az uj rendben elsősorban az ember érzelmi szabadsága, a legnemesebb emberi érzelmek szabad, gáttalan kibontakozásának lehetősége vonzza őket. Brecht a gondolkodó emberhez szól - csakhogy valóban, az ember nem mindig - 1

3o -