Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

II. Széles látóhatár - Szakáts Károly: A kinai szinház ősi hagyomá-nyai a mai Kina színpadán

zi közvélemény és Ki na kulturális dolgozóinak figyelme a klasszikus opera további fejlődésének kérdése felé fordult. Megérett ugyanis ennek az elterjedt és a nép által kedvelt művészi forma reformjának a szükségessége, közelebb vitele a mai élethez. Szükség van tehát reformtörekvésre. Hogyan megy végbe ez a reform? Nem is olyan régen még szélsőséges nézetekkel találkozhattunk. Az egyik nézet képviselői azt mondották, hogy a legkisebb eltérés az évszázadok óta kialakult konvenciók kánonjaitól a klasszikus opera pusztulását jelentené, hogy a klasszikus opera csak a maga eredeti formájában létezhet. Erről a szélsőséges felfogásról ir EGON ERVIN KISCH, aki 1933-ban járt Kínában. "Minek diszleteket építeni, ha a nagyapák is, az unokák is tudják, hogy az a szürke zászló, mely alatt a szinész most ellépked, a város kapuja. Minek derengés és általában: minek színpadi világitás, ha a zenekar ritmusa úgyis áthatóan, európai fül számára túlságosan áthatóan jelzi, hogy hajnalodik.... Minek a diszletfestő és diszlet-tervező, ha minden karzati nézőnek ősidőktől öröklött vérében van a fausti kívánság beteljesülése: a varázsköpeny, mely elröpiti távoli országokba abban a pillanatban, amint érdeklődése tárgyai, a szereplő személyek odamentek... Hát lehet mindezt megváltoztatni? Nem lehet... Mert az ősi kinai színjátszás mint történelmi kategória áll, vagy bukik.... Reformálni annyit jelentene, mintha valaki oratóriumokat akarna jazzbandre átdolgozni, vagy a római Forumot az uj 'tárgyilagosság' stílusában akarná újra felépíteni." Természetes,hogy az ilyen konzervatív nézet elszakítaná a művészetet az élettől,igazolná mindazt a reakciós maradványt, ami a klasszikus kinai opera művészetében a feudalizmus Ideológiájának hatására alakult ki. - 12o -