Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON - Az átmenet dramaturgiája
58 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK Az átmenet dramaturgiája Korai dramatikus emlékeink dilemmái A szokástól eltérő módon mondanivalóm világos kifejtése érdekében következtetéseimet már itt, e kis tanulmány elején megfogalmazom. Vitatom a Régi magyar drámai emlékek (a továbbiakban RMDE) szerkesztői szemléletét, amely véleményem szerint - nagyszabású filológiai apparátusa ellenére - túlságosan egy kalap alá von mindent, túl sok szövegemléket minősít drámának. Az a módszer ugyanis, amely minden „beszéd-váltásos" (hiszen jó néhány esetben még a párbeszédjelenléte is kétséges) szöveget drámai alkotásként kezel, megengedhetetlenül leegyszerűsíti a magyar nyelvű drámairodalom kialakulásának tényleges menetét: elért fejlődési állapotnak tekint csírajelenségeket. Mivel elmulasztja a részletes szerkezeti elemzést, ezáltal az egyes emlékek művelődéstörténeti „helye" sem állapítható meg, és így hamis kép marad meg bennünk. Különösen, ha a hagyományos műfaj megnevezéseket erőltetjük rá a csak szélesebb skálán elhelyezhető, dramatikus jellegű fennmaradt szövegekre. Ezért első feladatunk, hogy az RMDE által közölt korpuszban szétválasszuk a különböző alkotói módszerrel készült műveket: a középkori nyugat-európai keresztény dramaturgiával írottakat, illetve a humanizmus talaján keletkezetteket. Másodszor: fel kell idéznünk azt a folyamatot, amely aló. század kezdetétől az európai irodalmi közéletben a „klasszicista" dramaturgia felfedezéséhez vezetett, majd a humanista irodalmárok köreiben egyre inkább követelménynyé, szinte kötelező szerkesztési elvvé alakult. Harmadszor: ezt a kettősséget figyelembe véve kell elhelyeznünk a fennmaradt magyar nyelvű szövegemlékeket, feltárni szerkesztési dilemmáikat, de legalábbis utalni sajátosságaikra. Nézzük az első kérdéskört. Ha a drámai szituáció „konkretizálódásának módja, [...] szerkezeteinek különbözősége konstruálja a műfajokat" (Bécsy Tamás definíciója), akkor éppen ez a kulcsa a szétválasztásnak, a rendszerezésnek. A két csoportot a „keresztény", illetve a „humanista-klasszicista" dramaturgiával készült alkotásokból alakíthatjuk ki. Az előbbi legjellegzetesebb darabjai átfogó-epikus szemléleten alapulnak: az ív a világ teremtésétől az Utolsó ítéletig terjedhet. Az egyes egységeket egy „virtuális üdvtörténet" fonalára lehet az egymás mellettiség jegyében felfűzni. A másik kategória elméleti alapja és