Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON - Az átmenet dramaturgiája

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 59 szerkesztési elve a tömbszerű zártság, ezen belül a szigorú összefüggésekre alapozott, az egymást logikailag feltételező arisztotelészi „eleje - közepe - vége" kezelési mód. Ez eredetileg nem felvonástagolást jelentett, azt csak a latinitástól kezdve kezdték szorgalmazni. Köztudomású ezenkívül az is, hogy míg a római antikvitás elfogadta még a senecai könyvdrámát is, addig a középkori Európa dramatikus termése eleve a megjelenítő színjáték számára készült. Mi nem tartozik hát az RMDE szöveganyagából a szorosan vett, klasszicista elvek szerint szerkesztett drámairodalom körébe? Mindenekelőtt az ott 1-től 19-ig besorolt szövegek. Nem kezelhetők ebben a kategóriában a „töredékek". Nem ide tartoznak az eleve más funkciót szolgáló, formailag is alapjaiban más jellegű alkotások. Ide tartoznak a Mátyás királyról szóló trufák; ide Heltai Gáspár anekdotája a nemes emberről és az ördögről. Nem tartozik ide az a „párbeszédes helyszíni tudósítás" (RMDE I. 647.), ti. az eredetileg cím nélküli De disputatione varadiana, amelynek folyamatos közlő módját a kiadók rendezték át, saját bevallásuk szerint, és alakították dialogikussá. Ugyanez vonatkozik egy későbbi műre, a Comoedia Erdély siralmas állapotjáról címen ismert szövegre (az RMDE szerint is „inkább vitairat mint dráma" - II. 222.). - Ezek a szövegek erőltetetten kerültek be a régi magyar drámai emlékek korpuszába, valami rosszul felfogott múlt-igazolási eljárás részeként. Érthető módon nem tekinthetők a hazai drámairodalom termésének a jeles fordítások sem, így például a Theophania, amely Selnecker drámájának „felvonásról felvonásra, jelenetről jelenetre hű", csak éppen versből prózára átköltött fordítása. Ugyanez vonatkozik a Thirsis és Angelicára amely „természetesen Castelletti másodrangú pásztorjátékának hű fordítása".

1 Nem tartja drámának a mégis leközölt Zrínyi Miklós-féle Titirus és Violát sem, ezt a „24 egységből álló párbeszédes jelenetet". Második lépésként a nyugat-európai kortárs ismereteket és gyakorlatot kell felidéznünk, hogy láthassuk, elvileg mi volt megismerhető a magyar kortársak számára. Azt látjuk, hogy bár még javában élnek a nagysikerű, széles körben elterjedt keresztény dramaturgiájú formák: a misztériumjátékok („miracle-plays"), a moralitás válfajai és a kontinentális mirákulumok, a szentek életének példa értékű epizódsorozataival, ezek mellett mégis egyre határozottabban bontakozik ki a humanista tanulmányok nyomán az új-régi, az antikon nevelkedett klaszszicista dramaturgia. Két fontos forrásvidéket vehetünk figyelembe: az itáliai és a német nyelvterület idevonatkozó tevékenységének néhány tényét. Tehát: még a 15. század végén megérkeznek az első fecskék. Pomponius Laetus Rómában