Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

KITEKINTÉS - Lego-színház

KITEKINTÉS 405 ismertebb példájaként Halász Péter „élet-játékaira", „kirakatszínházára" hivatkozhatunk. A következetes „határátlépés", a tabuk megsértésének (irodalmi, esztétikai, társadalmi, stb.) visszatérő-meghatározó gesztusára. Legújabb, Merlin színházbeli vállalkozását Halász ugyan „globális színház"-nak nevezi, de minden valószínűség szerint csak az egyszerűség kedvéért. (Vagy talán önkéntelenül is kénytelen tudomásul venni minden ilyenfajta jelenség alapvetően „teátrális" jellegét?) Ezúttal sem az írói-irodalmi, sem a „színháztagadó" megoldásokkal nem kívánok foglalkozni. Hiszen abban a világban, amelyet alternatív színháznak szoktunk nevezni, szinte végtelen tér nyílik a különböző eljárások alkalmazására. Tudatosan leszűkített területem ezúttal az az eljárásmód, amikor a színházi előadás, a színjáték alkotója csak mintegy nyersanyagnak tekinti az irodalmi előzményeket. A „nyersanyag" a világirodalom. Kiss Csaba ezt a „készletet" így határozza meg: „Posztmodern korban élünk, amikor mindenki csapból folyatva idézi a világirodalmat [... ] ."

5 A „nyersanyagnak" az a lényege, hogy „nyers", tehát megmunkálást kíván, szabadon kezelhető. Ennek a sajátos dramaturgiának tehát az az első lépése, hogy alapelemeire bontja Jel mindazokat a műveket, amelyeket célja érdekében hasznosítani kíván. Ezt a lépést a legegyszerűbb a szó primer értelmében dekonstrukcióként, a szerkezet szétbontásaként felfogni. Ily módon azonban az eredetiből „nyert" részek minőségi változást szenvednek: egy-egy jelenet, dialógus-részlet, egy-egy sor mintegy semleges alkatrésszé válik, eredeti összefüggéseiből kiemelve elveszíti önértékét. Tegyük hozzá: ezt az önértéket az új produkcióban sohasem kapja már vissza. Más összefüggésrendszerbe kerülve új értékét, vagy értéktelenségét, az új környezet, a felhasználás gondolati színvonala határozza meg. Ez az a pont, ahonnan kezdve metaforaként alkalmazható a „lego színház" megjelölés. A fent leírt dekonstrukciós folyamat következménye ugyanis a használatba vehető semleges (bár bizonyos jelentés-tartalmat még mindig hordozó) elemek vegyes halmaza, valahogy úgy, mint ahogyan a lego-játékok vödréből-dobozából a játékos kiborítja a különböző színű - sárga, piros, kék, zöld - alkatrészeket, hogy azokból megadott minta szerint, vagy a saját fantáziája/improvizációja nyomán új tárgyat hozzon létre. A dekonstrukciós-konstrukciós dramaturgia ugyanezt a módszert alkalmazza. És mint ahogy a lego-konstrukció kialakításakor, úgy ebben az esetben is az a cél, hogy a létrehozott új tárgy, alkotás, színjáték működőképes legyen. Ezt a célkitűzést fogalmazza meg Kiss Csaba, mikor azt mondja: „Én nem át-