Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

KITEKINTÉS - Lego-színház

406 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK írni akarok, hanem pontos előadást csinálni."

6 Vagy Alföldi Róbert: „Minden darabnak többféle »vonala« van. Azt akarom, hogy az a szál, amit én kiválasztok a darab szövetéből, minél pontosabban bontakozzék ki [...]. Nem különösebben érdekelnek a »mellékvágányok« [...]. Osszecsipegettem, innen egy sor, onnan egy mondat, mindenkitől a legjavát. Aztán némileg áramvonalasítottam, lett belőle egy modern thriller."

7 Vagy Jeles András egyik nyilatkozata szerint: „A haiku lehetőséget adott arra, hogy valóban az elemeket vegyük sorra, hogy komolyan dolgozzunk, és hogy tényleg elemi megnyilatkozásokat tegyünk egymás mellé."

8 Figyeljük meg a tudatos szerkesztés, a pontosság igényét. Bécsy Tamás ontológiai ábráját felhasználva, a „lego-színjáték-Mű" létrehozása ekkor ott tart, hogy: - megvan a „Képződmény 1" (az elképzelt játék-terv), - azután a megvalósítást kezdeményező-előkészítő „Művész", - aki ekkor már a „Mű" megvalósításának folyamatát végzi: szemügyre veszi és összeilleszti elemeit, újakat keres vagy „talál",

9 - a próbafolyamatban felmerülő asszociatív-improvizatív munkában elvet és véglegesít, kiegészít („beleír"), és így tovább, amíg úgy nem érzi, hogy elérte célját: alapgondolatának pontos színpadi formában való leghatásosabbnak ítélt megvalósítását. Ekkor mondja, mondhatja, hogy - legalábbis a maga részéről „Be van fejezve a nagy mű, igen...". Ez így azonban a komplex ontológiai ábrának csak az egyik oldala. Nem lehet azonban teljes a kép, ha nem beszélünk a másik „oldalról", tudniillik a „Mű-Befogadó-Után/Képződmény 2"-ről is. A lego-színjátékok fogadtatása rendkívül ellentmondásos. Rendszerint magát az eljárásmódot utasítják el, annak is elsősorban a dekonstrukciós szakaszát. Eszerint 1984-ben Mohácsi János „összeszabdalta a szöveget". Azután, Koltai Tamás szerint, Alföldi „szétmarcangolja" az eredeti szövegeket. Kiss Csaba a Királydrámák at úgy szerkeszti, hogy abban „hat szereplő szerzőt boncol". A Phaedra-storyról Földes Anna alapos elemzésében azt állapítja meg, hogy az új mű „egyszerre maradt heterogén, sok esetben disszonáns kompozíció és vált valamiféle erőszakolt színpadi entitássá".

1

0 Merőben más, tudniillik szerzői jogi szempontból mond rendkívül éles bírálatot az egész eljárásmód ellen Fábri Péter Olló az ollónak című cikkében, írván: „A színházvezetők egyre nagyobb része tűri el, hogy rendezői a darabot átírják, máshonnan lopott szövegeket illesszenek beléjük, a mű szellemétől alapvetően idegen megoldásokkal közöljék a saját mondanivalójukat. Amikor egy rendező szerzői felhatalmazás nélkül átír egy védett művet, szellemi tulaj-