Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

KITEKINTÉS - Lego-színház

404 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK mondanivalóját kívánja közvetíteni, a fölöslegesnek ítélt elemektől megszabadítva, újakkal kiegészítve, érthetővé-érthetőbbé tenni, hatását biztosítani. - az eredeti mondanivalóval vitatkozva parafrázist, kiélezettebb esetben paródiát létrehozni: a múltat a jelennel ütköztetni. Cáfolni, leleplezni, kiröhögni-röhögtetni. - teljesen új, saját mondanivalót megszólaltatni, mindössze eszközül használva fel a meglévő, többnyire közismert, vagy a megcélzott közönség által ismertnek feltételezett kulturális hagyományokat, - esetleg több művészet területéről vett anyag-előzmény felhasználásával (zene, képzőművészet, stb.). A célkitűzés tehát mindenképpen pozitív, legalábbis abban az értelemben, hogy a létrehozás, az alkotás vágya mozgatja, élteti. Kékesi Kun tömör meghatározásával: „Az átírás: szövegteremtés." Ezt a megközelítést, attitűdöt, alkotói gesztust jónéhány interjúban expressis verbis megfogalmazzák. íme néhány kiragadott példa: Kiss Csaba egy alkalommal így vélekedik: „A szöveg egyébként is túl van fetisizálva a magyar színházban. A szöveg csak kapaszkodó [...] Van, amikor el kell döntenem, mihez ragaszkodom inkább: a szöveghez, vagy a szituáció igazságához, mert megeshet, hogy egymás útjában állnak."

1 Ugyancsak ő, más alkalommal: „Nem a szövegét [tudniillik az eredeti műnek, Sz. Gy.] őrzöm minden áron, hanem azt a hatást próbálom más korban, más eszközökkel elérni, amit ő akarhatott."

2 Mohácsi János attitűdjét így definiálta Bóta Gábor: „Nem kímél [...] egyetlen szerzőt sem. Schillert, Dürrenmattot, Shakespeare-t, Goldonit, Jókait egyaránt könyörtelenül átírja."

3 Egy másik idézet: „Századunk nagy átírói szándékosan persziflázst, vagy parafrázist írnak. Az átirat az eredetivel együtt nyeri el értelmét, mondhatni, lényege éppen az ahhoz való viszony."

4 A példákat bőségesen lehetne gyarapítani. De érdemes felfigyelni arra a megalkuvásmentes szenvedélyre, „kérlelhetetlen" elhatározásra, amely ezt az alkotói attitűdöt fűti, a maga módján „hitelesíti". Ez azonban még csak az alapgesztus, a szándék. A sajátos cél megvalósítása nyilvánvaló módon sajátos dramaturgiát igényel, a majdani színpadi cselekvés elképzelt formájának „megcsinálását", a szó szoros értelmében való „létre hozását", tehát gyakorlati lépések megtételét. A kivitelezés módja persze nagyon széles skálán helyezkedik el. Hogy csak a két szélsőséget említsem: - egy „archetipikus téma" írói újrafogalmazása. Világirodalmi példák sorát ismerjük: a Don Jüanokat, a Faustokat, az Oidipusz-v ariációkat. - a másik lehetőség a műfajból való radikális kilépés, a színháznak mint színháznak a megtagadása. Valóság és ,játék" következetes egybemosása. Leg-