Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

SHAKESPEARE HAZÁJÁBAN - A Szentivánéji álom tündérei

374 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK betét a dolguk. Szerves részévé váltak a mesének, a dramaturgiai szerkezetnek. Oberon mellé tündérkirálynő került: Titania. Kettejük viszálya belefonódik a „halandók" történetébe. Egész sereg, „little people", piciny manók és tündérek veszik körül őket, élükön Oberon terveinek végrehajtójával, Puckkal. A darab autentikusnak tekintett „First Quarto" kiadásában első megjelenésüket ez az instrukció jelzi: „Enter a Fairy at one door, and Robin Goodfellow at another." Néhány sorral később pedig: „Enter the King of Fairies, at one door with his Train, and the Queen, at another, with hers." Sem itt, sem a darab további folyamán nincs utalás arra, hogy Oberon és Titania „méretben" eltérne csapatától. A kor köztudata számára elfogadhatatlan lett volna, hogy a tündérek halhatatlan vezetői akkorák legyenek, mint a nagy, de halandó emberek. (Oberonék féltékenységi kalandjai századokat ölelnek át!) Egyébként Titania alakja is a messzi múltba nyúlik vissza. Shakespeare minden valószínűség szerint ismerte Arthur Golding 1565-1567 között megjelent Ovidius-fordítását, a Metamorphoses angol verzióját. Ebben „Titania" Diana és Circe istennő „mellékalakja". Mindkettő a prehellén istenségek közé tartozott - őket kellett Zeusznak és társainak legyőznie, a föld mélyére, a Tartaroszba süllyesztenie a „titanomachia" küzdelmeiben. Circe „titanisz" Hekaté leánya volt, varázsereje a fák és füvek ismeretében rejlett. Tulajdonképpen a lenti sötétség birodalmához tartozott, mint ahogyan a féltékeny Titania is. Ezért olyan furcsa, de egyben jellemző az a visszavetítő, nyilván szándékos, torzító félreértelmezés, amelyet Jan Kott fogalmazott meg 1965-ben írott, erősen áterotizált Shakespeare-tanulmányában: „Titaniát nagyon magas, nagyon lapos és nagyon szőke, hosszú karú-lábú lánynak képzelem el, azokhoz a fehér skandináviai lányokhoz hasonlít, akik esténként a rue de la Harpe-on és a rue Huchette-en szürke, vagy szinte már kékesfekete arcú négerekhez tapadva andalognak." Azután itt van Puck, a „hobgoblin", más néven Robin Goodfellow. Nevét régebben Pouk-nak is írták. Az északi germán törzseknél (frízek, szászok, skandinávok) és Schleswig-Holsteinben „Niss-puuk"-nak hívták. A „hobgoblin" elnevezés pedig két részből áll. Az egyik, a „hob" a „Robert" rövid alakja. A szóösszetétel „góbiin" része azonban már ismét jó messzire vezet. Közvetlen elődje a középkori latin „gobelin", amely a görög „kobalosz" (= kópé, bohó, álnok, gaz) szóból ered. Számunkra a német „Kobold" forma a legismerősebb, a néphit házimanója, az ó-felnémetben „a szoba ura". Az angol irodalomban először 1594-ben Edmund Spenser Epithalamion című házassági himnuszában bukkant föl, amelyet a költő Elizabeth Boyle-lal kötött házassága alkalmából írt. Szinte ezzel egyidőben írta meg Shakespeare is a maga tündér-