Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
ZENE ÉS SZÍNJÁTÉK - Példának okáért: a János vitéz
ZENE ÉS SZÍNJÁTÉK 355 rabeli nyoma sincs annak, hogy bárkit is zavart vagy felizgatott volna. Beöthyék előzetes aggályairól csak az évtizedekkel később született szépirodalmi alkotások emlékeztek meg, illetve - nagyon is valószínű módon - Fedák izgatott beszámolóiból terjedtek el. Hiszen a Budai Népszínházban a Szöllősy-nővérek közül, a fennmaradt fénykép tanúsága szerint, a „férfi" már 1861-ben parasztgatyában járta a páros csárdást. 3 8 A „nadrágszerep" az opera műfajában századok óta elfogadott volt. Gondoljunk csak Gluck Óvójának címszerepére, a Figaro Cherubinjára, a Faust Siebeljére, az Álarcosbál Oscarjára, a Denevér Orlowski hercegére, vagy - már bőven a János vitéz után 1911-ben - Richard Strauss Rózsalovagjának Octavianjára. A 19. századvégi angol operett „principal boy"jának Európa-szerte elterjedt divatja pedig Magyarországon is hódított. És azt se felejtsük el, hogy a Király Színház színpadán a János vitéz bemutatója előtti estéken Sarah Bernhard Rostand Sasfiókjának címszerepében, mint a szomorú sorsú ifjú, a reichstadti herceg lépett fel. - Gondolom, csak nagyon óvatosan szabad ezt a teátrális jelenséget a 20. század nyolcvanas éveiben kibontakozó, különböző irányzatú feminista elméletek valamelyikéből kiindulva, mintegy „visszavetítve" értelmezni. Egészen más társadalom- és színháztörténeti gyökerei vannak ennek a századokra visszatekintő, sajátos konvenciónak. * * * Az eddigi „bizonyítási eljárás" befejeztével néhány fontos következtetést érdemes levonni. Mindenekelőtt: vissza kell adni a forráskritika rangját. Enélkül a tanulmányok óhatatlanul átbillennek a „szépirodalom" színes, de hiteltelen területére. Ezért ítéltem fontosnak, hogy aJános vitéz daljáték keletkezéstörténetét újra felgombolyítsam. Megcáfoljak néhány makacs, felelőtlen anekdotát-legendát, és így tisztább, hitelesebb képet rajzoljak a magyar színháztörténet egyik legsikeresebb alkotásáról. Ezek közé tartozott az a hamis kép, amely a mű három alkotóját, mint egymásnak ismeretlen művészt mutatta be, akik különböző romantikus fordulatok után váltak alkotó társakká. Ezzel szemben a helyzet az, hogy BakonyiHeltai-Kacsoh évek óta ismerték egymást. Minden valószínűség szerint a pesti művésztársasággal is rendszeres (például: kávéházi) kapcsolatban voltak. Kacsoh Pongrác pedig újabban, mint a kor legszínvonalasabb fővárosi zenei szaklapjának a szerkesztője is baráti ismerős volt a számukra. A Király Színház még meg sem nyílt, de jövőbeli műsortervei között már szerepelt a János vitéz színpadi változatának bemutatása. Tehát nem váratlanul