Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
ZENE ÉS SZÍNJÁTÉK - Zenés színpad - vidám játék
326 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK ben az esetben ugyanis nem fenyeget bennünket az a veszély, hogy valamilyen külső szempontot választunk a műfaji elhatárolásra, hanem az alkotóelemek arányát tekintve szinte sajátos művészet-kémiai vizsgálódás tárgyává tehetjük a meghatározni kívánt műalkotást. Csak azt kell megállapítanunk, hogy vajon melyik időszámítást kívánó elem milyen arányban és módon részesül a vizsgált alkotásban. (Mellesleg megjegyezve, mint arról később még majd részletesebben is esik szó, ez a belső arány erősen befolyásolja a mű előadásának körülményeit, a szereplő kiválasztásától kezdve a színrevitel stílusáig.) Mielőtt azonban továbbhaladnánk abban az irányban, hogy ezen az alapon próbáljuk meghatározni legalább a mai színházkultúrában gyakorlatban lévő, élő és egymástól különböző zenés színpadi műfajokat, még tisztázni kell egyes részkérdéseket, melyek a „sűrítő" szövegre, a „lassító" zenére, a „semleges" időszámításra, jelentkezési formáikra, használatukra, ötvöződési módjaira vonatkoznak. Eddig ugyanis csak magukról az alkotó elemekről és alaptulajdonságaikról, mintegy „tiszta" jellegükről volt szó. A szöveggel kapcsolatban két dolgot kell tisztáznunk. Az első az, hogy a „szöveg" kifejezés alatt a továbbiakban nemcsak a szűken vett, leírt, megfogalmazott szöveget értjük, hanem tágabb értelemben „a szövegben is megfogalmazott drámai cselekményt". Ezzel a meghatározással arra a tényre kívánunk rámutatni, hogy egy darab írott szövege a sajátos színpadi művészetnek megfelelően az előadás alkalmával a megszólaltatásokon kívül még „testet is kap" a színész játékában és még egy sor más tényezőben, és része lesz egy átfogó drámai cselekvéssorozatnak. És ha ezt a cselekvéssorozatot megvizsgáljuk, a „cselekményt", ha úgy tetszik, rájövünk, hogy a „sűrítés" tulajdonképpen nem is a szövegben, vagy pontosabban nem csak a szövegben van, hanem maga a cselekmény sűrített az ábrázolt valósághoz képest. A szó nagyon sokszor csak a sűrített drámai cselekmény hullámainak tetején megcsillanó taraj, a tajték, melyet a cselekmény hevében feltornyosuló indulatok tengere vet. Az is szemünkbe tűnik, hogy szinte minden egyes műalkotásnak más és más a sűrítési módszere és aránya: valahogy úgy, mint ahogy minden csoportos labdajátéknak más és más a játékszabálya, mely a kezdő füttytől a mérkőzést lezáró fütytyig tart; gondoljunk csak a futball, a kézilabda, a kosárlabda, vízilabda, tenisz, asztalitenisz, golf, hoki egymástól eltérő, a játék időtartamára érvényes, játékos és néző által elfogadott, megszeghetetlen játékszabályaira. Egy-egy színpadi alkotás Játékszabályait" a sűrítés, a drámai cselekmény végigvitelének módját a dráma írója szabja meg, de a színpadi tolmácsolás közben a többi résztvevő is alkotó módon kapcsolódik bele. Azt kell tehát figyelembe vennünk, hogy a
