Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 1945 UTÁN - Állami Déryné Színház, 1951-1975

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 1945 UTÁN 315 hárítottak el, győztek le a színház színészei: havat lapátoltak az autóbuszok elől, hordták és építették a díszleteket, rebbenés nélkül játszottak a jéghideg színpadokon vagy a poros szérűkben, udvarokon, az úgynevezett „hősies" időkben és diadalmaskodtak a vissza-visszatérő értetlenség, ridegség, bürokratikus akadályok, a természeti csapások okozta nehézségek felett. És nyomon lehetett kísérni ennek a közönségnek a megváltozását is. Egy színész, tömören, ezt így foglalta össze: „Jelen voltam a színház születésénél, láttam a mezei munkából hazatérő parasztembert munkaruhában, kapával a nézőtérre beülni. Láttam gyerekeket, asszonyokat, tejeskannával az ölükben, amint csodálkozó szemmel nézik a színpadot és hallgatják a színészeket. S ma, ma gondosan öltözött, igényes színházi közönség ül a nézőtéren, akik gyakran kis virágcsokrokat szorongatnak a kezükben arra várva, hogy a színpadra dobálhassák." - Persze kritikus is tud lenni ez a közönség. Talán még emlékezünk: visszautasította az összefüggéstelen esztrádműsorokat és bizony, buktatott meg darabokat is. Ne féljünk: nem remekműveket. Hanem kevésbé sikerült, vagy az ő számára végképp idegenül ható, netán hamis, bizonytalanabb mondanivalója műveket. És bírált azokon az összejöveteleken, amelyek majdnem tervszerű rendszerességgel történtek és történnek ma is az előadások végén. A falvak közönsége nem rohan a ruhatárba; sokszor marad ott még az előadások végén és megbeszéli a látottakat. Nem megrendezett ankétok ezek, bár olyanok is vannak, hanem természetes találkozások. Morális és művészi problémák kerülnek itt megbeszélésre, néha talán vitára is - ahogy a darab vagy az előadás sugallta. Semmi megható nincs ezekben a kapcsolatokban, inkább természetességük, zavartalanságuk a szokatlan. A nagy színházkultúrák manapság szinte kétségbeesve keresik azokat a lehetőségeket, amelyek őket nézőikkel újra élő kontaktusba hozhatnák: körülveszik a közönséget, bekerítik, sokkolják. A falusi előadásokon minden erőltetettség nélkül közel, szinte testközelben van egymáshoz játékos és néző. A gyerekek néha a színpad szélére könyökölnek. A kezdeti megilletődöttséget a közvetlen élmény lehetősége váltotta fel. Közös gond, hogy létre is jöjjön ez az élmény Nem mindig sikerül. De a keret alkalmas rá. * * * Bár az ilyen történeti jellegű összefoglalás természete szerint a múltból indul ki, ahhoz viszonyít, nem maradhat meg ennél a retrospektív szemléletnél. Lezárult egy korszak a Déryné Színház életében is - még ha a záróvonal nem is látható. Továbbmenni, a múlt tudatában is, csak a jelenből lehet. A hivatkozások helyét a tervek foglalják el. A hétköznapi munka alatt ajövő kontúrjai rajzó-