Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 1945 UTÁN - Állami Déryné Színház, 1951-1975

316 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK lódnak ki. Az első és oly sokszor megismételt kérdés persze: lesz-e jövő? Nem is egyszer vitára került a színház változó helyzete, megmaradt és megváltozott feladata. S nem ritkán akadtak olyanok is, akik - az általános változást talán el is túlozva - felszámolása, megszüntetése mellett érveltek. De az objektivitás nevében azt is meg kell állapítanunk, hogy nem azok gondolkodnak így, akikhez a színház az előadásait viszi. Az ország területének legalább a fele, a megyék nagy része a magáénak tekinti a színház munkáját. Nemcsak megszokásból, hanem mert pontosan tudják, hogy megszűnése esetén, egyik pillanatról a másikra senki sem vállalná magára az évi 1600-1800 ténylegesen megtartott kulturális esemény - és művészi élmény - pótlását. Rombolni az építés reménye nélkül - aligha szabad követni az ilyenfajta példákat. Vagy hiszünk abban - s éppen most, amikor az ország közművelődésének ügye fokozott súllyal került a tennivalóink sorába -, hogy tehát a színházi élménynek személyiségformáló ereje van, éppen jelenléte, „testi" szuggesztivitása eredményeképpen, s akkor minden erővel ragaszkodnunk kell a színjátszás minden meglevő és még kialakítható lehetőségéhez. Persze, a formák, a szervezeti keretek változhatnak. Kell is változniuk, ha nem akarnak elmaradni a mozgó időtől, a fejlődő társadalomtól. Nyilvánvaló, hogy fejleszteni kell a színház gazdasági-technikai bázisát, hogy a magasabb igényeknek megfelelő apparátussal tehessen eleget, s bírálói előtt ne hivatkozhassak eszközei gyatraságára. Változik s még nagyobb tempóban fog változni az ország település-szerkezete. Nyilvánvaló, hogy éppen a legnagyobb területet bejátszó színháznak kell ezeket a szerkezeti változásokat a legérzékenyebben, a saját szervezeti kereteinek változtatásával, követnie. Igazodnia kell az állandó telephelyű vidéki színházak körzetesítés-programjából adódó helyzetekhez - s ez sok esetben valószínűleg a számukra felszabaduló, jó játékhelyeket is jelenthet. A parasztság jelentősen emelkedő életszínvonala talán lehetővé teszi a kötöttebb, bérleti jellegű előadássorozatokat, amelyekre persze eddig nem is voltak tapasztalatok. És a legkülönbözőbb híradásokat, riportokat, felméréseket figyelve, amelyek a tanyákon lakók még mindig óriási számáról informálnak, felmerül a tanyai százezrek megközelítésének problémája is. Talán közelebb hozásának lehetősége. Már eddig is, és 1958 óta egyre fokozódó mértékben fordult a színház figyelme a vidéki ifjúság, a tanulók, fiatal munkások, gyermekek felé. Nem is vitás, hogy szinte beláthatatlan lehetőségek és tennivalók vannak még ezen a területen. Csak energia legyen hozzá elég. Mindezek olyan feladatok, amelyek még csak halványan rajzolódnak az érdeklődők és felelősök elé. És még csak a „külső" feladatok. Pedig vannak belsők is: tartalmiak és művésziek. Mert sem a szinten maradni, sem visszaesni