Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 1945 UTÁN - Állami Déryné Színház, 1951-1975

306 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK mondanivalója, amely a Puszták népe ideje óta a fejemben lapult, papírra került.- Hogy színpadra is kerüljön. - Azzal a szerénynek tetsző egyetlen kikötésemmel, hogy csakis vidéken, falusi közönség előtt jusson oda, a lehető legvidékibb, legfalusiasabb hozzáértők szórakoztatására. És véleményének kicsiholására. E vélemény fölmérése, fölhasználása végett [...]. Merő véletlen ugyan, de hadd érezzek mégis jelképet benne, hogy Párizsból, az idő rövidsége miatt, egyenest Páhokra kell utaznom." A bemutatót közel száz előadás követte; a darab pedig, írója későbbi hozzájárulása alapján, továbbfejlesztve mégiscsak a fővárosba, a Thália Színház színpadára került. A vidéki élet pedig tovább adta az elsősorban számára megfogalmazandó konfliktusokat, amelyeket a színház újra meg újra megszólaltatott. így például Végh Antal két bemutatójával: az 1971-ben bemutatott A tékozló lány, és az 1972-1973-ban játszott Boldogságkeresők című darabjaival. Riportanyagból indult ki az első és megoldatlanságaiban is megrendítő, meggondolkodtató sorsokat ábrázolt. A fiatal tanítónő pokoljárásából is sejtetni tudta a visszautat, a közösség felelősségére is figyelmeztetett és mint a Magyar Nemzet kritikusa joggal állapította meg: „A Déryné Színház mindenképpen helyénvaló vállalkozásban vesz részt, amikor ezt a darabot bemutatja. A tékozló lány a falujáró színház révén eljuthat azokhoz, akiken változtatni akar, így a darab nem csupán egy állapot ábrázolója, hanem befolyásolója is lehet." Hasonló indulat fűti Végh másik drámáját is, amelynek ars poeticája: „Jogot formáltam semmit sem szépíteni, semmit el nem hallgatni". A vidéki lapok kritikái, a Zalai Hírlaptól a Pest Megyei Hírlapon át a Nógrádig hangsúlyozták, hogy „még mi sem láboltunk ki ezekből a gondokból [...]. A veszélyes, harácsoló, sőt céljai érdekében bűnre is vetemedő kispolgárból épp annyi akadhat nálunk, mint bárhol, s hasonló mondható az itteni cigánykérdésre, a maradiság faluhelyen fellelhető hadállásaira, a bejáró diákok nehézségeire [...] a nézők ráéreztek a mű és a valóság eleven találkozására [... ] a közéleti szenvedélytől hevített dráma érthető sikert aratott." (Zalai Hírlap, 1972. november 30.) Mindezek a művek és fogadtatásuk bizonyítékok amellett, hogy a Déryné Színház a mai magyar drámák közül elsősorban azokat választja, olyan témájú művekkel közeledik negyedszázad alatt kialakított közönségéhez, amelyeknél többé-kevésbé abban reménykedhetik, hogy közvetlen rezonanciára talál. Hogy az előadások érzékletes közvetlenséggel szólnak közérdekű problémákról és társadalmi hatékonyságuk szinte kézzel tapintható. De azért van példa az áttételesebb ábrázolás igényére is. Az uraságon győzedelmeskedő népi hős legendás figurája nemrég egy musicalben kelt új élet-