Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA A SZÍNPADON - A Tragédia ősbemutatójának problémái - Adatok és emlékek - Az ember tragédiája

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA A SZÍNPADON 269 volna néhány jelentős magyar dráma bemutatóinak e sajátos anyagon feltárt „kritikai kiadása". Végül: bár Paulay Ede úgy kezdett munkájához, hogy, mint írta: „Lelkiismeretes gonddal igyekeztem azon, hogy az előadás megközelítse a nagy mű értékét", és bár ebbeli törekvése száz meg száz előadáson keresztül nyert igazolást, mégis tudomásul kell vennünk, hogy nem tudta megtagadni magában a gyakorlati színpadi embert, a pragmatikus rendezőt. Áttekinthető, egyetlen estére korlátozott, az írói-költői gondolat fő ívét sugárzó előadást kellett létrehoznia, iszonyú szövegi áldozatok árán is. Mentsük fel őt, még akkor is, ha a mű első előadása és a későbbi változatok is inkább mintegy a dráma mellett váltak a hazai és később a nemzetközi színházkultúra emlékezetes értékeivé. Fényhozó? - Ördög? - Pokol fejedelme? Lucifert illenék egyszer közelebbről szemügyre venni. Nem irodalmi elemzésre vállalkozunk. Azt a mű keletkezése óta többen is elvégezték; a legrészletesebben talán Voinovich Géza.

6 Most azt a jelentős pillanatot emeljük ki, amikor a „drámai költemény" egyik főszereplője a színpadra lépett. A rendelkezésre álló adatok azt sugallják, hogy Az ember tragédiája első színpadi megvalósítása során, az ősbemutatón, 1883. szeptember 21-én este más Lucifert láttak a nézők, mint amilyent Madách Imre, illetve a mű olvasója elképzelt. Ez a másság elsősorban az első színre vonatkozik. De döntő lett az egész alak hangvételét illetően és évtizedekre befolyásolta a Lucifer-szerep felfogását, megjelenítését. Paulay Ede és a Nemzeti Színház számára a feladat természetesen nem volt könnyen megoldható, mert éppen ez az első kép azt a bonyolult esztétikaiszcenikai problémát is jelentette, hogy a mennyországot hogyan lehet a 19. sz. végén a színpadon megjeleníteni? Olyan kulturális környezetben, amely már ismerte az akkor legkorszerűbbnek tekintett meiningenizmus igényeit, eredményeit. Merrefelé induljanak el? Lépjenek vissza a 15-16. század misztériumszínpadaihoz? Az iskolai színjátékok hagyományához? Vagy esetleg a kortárs-képzőművészet eszközeivel megközelíteni? A Lucifer-ábrázolást is ebbe az összefüggésbe kell belehelyeznünk. Madách instrukciója így szól: „A mennyekben. Az Úr dicstől környezetten trónján. Angyalok serege térden. A négy főangyal a trón mellett áll. Nagy fényesség."

7 Vagyis: a kezdés pillanatában négy, egymástól meg nem különbözte-