Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - A Csongor és Tünde német előadásai

258 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK A Schiller Theater olyan művészekre bízta a számukra különlegesnek számító feladat megoldását, akik közül jó néhányan hosszú évtizedeken át a német színházi világ elismert egyéniségeivé váltak. A bemutató társadalmi eseményt jelentett. A közönség soraiban ott volt dr. Schmidt, a külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője, Schwörbel nagykövet, Freyberg altengernagy, a Deutsch-Ungarische Gesellschaft ügyvezető elnöke; magyar részről Sztójay Döme követ és Farkas Gyula, a Collegium Hungaricum igazgatója. Az előadás igen nagy sikert aratott. Ezt bizonyítja, hogy október 29-én Heinrich George és a Schiller Theater az alábbi táviratot küldte Németh Antalnak: „A Csongor és Tünde huszonöt teltházas előadása után köszöntjük Vörösmarty mesedarabjának zseniális rendezőjét." A kritika alaphangját a műsorfüzet adta meg, amely szerint: „Csongor és Tünde: a népben gyökerező mesefantázia ősi alakjai, akiknek személyében a romantikus Vörösmarty Mihály saját élethangulatának példázatát találta meg, ahogy a pesszimizmus szorításából az eszményekbe vetett erős hit törekszik a szabadulás felé". Már csak terjedelmi okokból is lehetetlen a teljes kritikai anyag közlése.

25 Volt, aki a népkönyvek mágiája felől közelítette meg a művet, illetve egyfajta „Faustiádát" látott benne. Mások a romantika magasrendű műveként értelmezték, a Tamino- és Pamina-figurákra utaltak, és említettek a Strindbergmesejátékokkal rokonítható vonásokat is, valamint Az ember tragédiájával fellelhető párhuzamokat, vagy ajó és rossz szellemek „mesés-allegorikus", moralitásszerű harcát. Ezt a „moralitásdramaturgiát" a legkülönbözőbb ellentétpárokban fogalmazták meg: élet és álom, fantázia és valóság világa, mese és filozófia kettőssége, naivitás és intellektuális reflexiók egymásmellettisége, a fantasztikum és az elmélyült komolyság feszültsége - ezek a fogalmak tűntek fel az elemzésekben, de szó esett bánat és derű, a pesszimizmus és az eszmények hatalma közti összefüggésekről is. Emellett az előadást óhatatlanul összehasonlították az előző évi magyar vendégjáték rövid keresztmetszetformájával, s úgy vélekedtek, hogy az akkori vidám, könnyed, bájos stílus helyett ezúttal a költemény drámaisága került előtérbe. A színészi teljesítmények közül Maria Eis (Mirigy), Will Quadflieg (Csongor) és Inge Drexel (Ilma) alakítása tetszett a legjobban és kapott részletes elemzést. Több lap foglalkozott a rendezéssel. Kiemelték, hogy a mű halványabb drámaiságát hogyan pótolta a rendező fantáziája, hogy Németh nem ismételte meg az előző, már ismert inszcenálást, hogy az előadás sűrű atmosz-