Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - A Csongor és Tünde német előadásai

254 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK másfelől. Ezzel együtt említették Kari Löffler barbár, vad, sziklás tájat ábrázoló, egységes színpadképét. ízlésesnek ítélték Ingeborg Strombeck jelmezeit és példásnak a színház karmestere, Richard Boeck „utalásos" színpadi zenéjét, amely könynyed volt, de szükség esetén jellegzetesen torzító modulációkkal is élt. Aránylag kevés szó esett a színészi alakításokról. A színészek nyilván megoldották feladatukat, főképpen és általában dicsérni lehetett őket. Mindent egybevetve a bírálók átlagon felüli közönségsikert regisztráltak. Kiemelték az előadás tartós, emlékezetes hatását, és köszönettel nyugtázták, hogy a színház megismertette velük egy másik nép kultúrájának gazdagító erejét. A bemutató sikere valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy 1941-ben a Nemzeti Színház Frankfurt am Main-i és berlini vendégjátékán is egy Csongor-variáns kerüljön a német közönség elé, és hogy 1942 őszén évadnyitó produkcióként a berlini Schiller Theaterben Németh Antal nagyszabású rendezését láthatták a nézők. 1942. szeptember 19. Schiller Theater, Berlin A Nemzeti Színház együttese 1941. május 18. és 28. között Németországban vendégszerepelt. Frankfurt am Mainban, majd Berlinben két-két előadásban játszotta el magyar nyelven Goethe Ős-Faustját, valamint Vörösmarty Csongor és Tündéjének erre az alkalomra erősen lerövidített, ezeregyszázharminc sor terjedelmű, Szabó Lőrinc összekötő verseivel folyamatossá és érthetővé tett változatát. A vendégjátékról részletes beszámolót közölt a Nemzeti Színház, Í94Í című kötet.

6 A hazaérkezés után néhány nappal Németh Antal igazgató egy dátumozatlan feljegyzésben az alábbiakat rögzítette: „Az előadás után Heinrich George, a Schiller Theater intendánsa azonnal elkérte Vörösmarty remekművét, és elhatározta, hogy a jövő évadban műsorára tűzi. Ha más eredménye nem lett volna utunknak, mint ez, a magyar irodalomnak ez a diadala, akkor is megérte volna a fáradságot."

7 George viszont ugyanez idő tájt sajtóértekezleten számolt be budapesti munkájáról, a legnagyobb elismeréssel beszélt a magyar színházkultúráról, „a színészeknek a németekét túlszárnyaló vitalitásáról". Egyben utalt a Csongor és Tünde közeli berlini bemutatójára is, és a „népek felett álló kultúrkapcsolatok fontosságát" hangsúlyozta.

8 (A nyilatkozat a pesti Ármány és szerelem-rendezés után kelt.) A két igazgató kölcsönös megállapodása értelmében 1942 tavaszán Heinrich George rendez klasszikus drámát a Nemzeti Színházban, s azt követi az 19421943-as évad elején Németh vendégrendezése.