Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - A Csongor és Tünde német előadásai
A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL 253 csérték: a Csongor műsorra tűzése előtt Lope de Vega némethoni reneszánszát indította el Hans Schlegel új fordításának felhasználásával. Ö bízta meg dramaturgját a Csongor formahű [!] tolmácsolásával, aki ezt a feladatot igen jó színvonalon oldotta meg: ezt a tényt a kritikák egyöntetűen kiemelik. A rendezést a harminchárom éves Hannes Razum vállalta. Alaposan felkészült a bemutatóra. Ezt bizonyítja az a levél is, amelyet 1940. június 21-én írt Németh Antalnak, s amely az Ungarnban is közölt részletes elemzésnek alapja lett. A cikkben kifejti, hogy a népek nagy kulturális teljesítményeiken keresztül ismerhetik meg egymást. Ezt a célt kívánta szolgálni a Csongor és Tünde németországi ősbemutatója, amellett, hogy ennek a „nagyszerű költeménynek az eredendő lényegét" kívánta feltárni. „A magyar mítosz német értelmezését" akarta megszólaltatni, és ezért, véleménye szerint, rendezése önálló úton haladt a pesti Nemzeti „magasrendű mintájához képest". (Ebből az is kiderül, hogy Razum látta a darab pesti előadását.) Részletesen leírja, miért helyezte „vad sziklavidékre" a változó helyszíneket: így akarta a „föld fölötti", a földi és a „föld alatti" világot megjeleníteni. Ezt a hármasságot próbálta megvalósítani a színészek beszédében, mozgásában, kifejezéskészletében. Érzékeltetni kívánta a felszín mögötti rétegeket, titkokat - zenével és zajokkal igyekezett atmoszférát teremteni és gazdag színszimbolikát használt a világításban: a tündérvilágban aranysárgát, az embersíkban fehéret, az alvilágban zöldet. 4 Az Ungarn három képet is közölt az előadásról: Csongor és Tünde kettősét, egy színpadi totálképet a két szerelmespárral és egy félközelit ugyanezekkel a szereplőkkel. A korabeli kritika igen jól fogadta a január 27-i bemutatót. 5 A bírálók felfedezésként fogadták és magasra értékelték a német nyelvű ősbemutatót. Párhuzamokat keresve Ossian, Shakespeare, Calderón neve és persze a Faust merült fel bennük. Kiemelték, hogy a Csongor és Tünde népmesei, népmondai motívumokra [kun!] támaszkodik; egyikük azt is megemlítette, hogy egy 16. századi népkönyvre nyúlik vissza - nyilvánvalóan az Argyrus királyfira, utalva. Egyikük, Az ember tragédiája ismeretében, azt emelte ki, hogy amazzal ellentétben a jelen mű nem az „ősemberpár" sorsát követi nyomon, hanem egy ifjú és egy tündér szerelmének viszontagságait írja le. Mint másikuk írja: a goethei megváltásmotívum, a nő szerelmének végtelen hatalma arat győzelmet a darabban, ezért ha a németek számára ismeretlen volt is, mégsem állt tőlük távol. Újra meg újra felemlítik a mű gyönyörű nyelvezetét. Magasra értékelték a bírálatok a rendező, Hannes Razum látható gonddal előkészített előadását is. Razum szerintük jól éreztette a darab költőiségét, okosan mutatta föl „az égi csodavilágát" egyfelől, „a pokol dinamizmusát", Mirigy világát
