Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Misztériumjátékok a Nemzeti Színházban, 1924-1943

238 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK M i szté r i u m j áté ko k a Nemzeti Színházban, 1924-1943 1924. április 12-én a Nemzeti Színház bemutattad Jézus Krisztusról szóló „Igazi Passió"-t, amelyet valamikor 1452 körül a párizsi katedrális orgonistája, Arnoul Gréban (1420-1471) írt. A 34 574 sorból álló hatalmas mű eredeti címe úgy hangzott, hogy Mystére de la Passion. Nyomtatásban csak 1878-ban jelent meg. Színpadra 1901-ben dolgozta át Gally de Taurines és de la Tournesse, és az Odéon színházban vitték színre. Ezt a változatot magyarra Váradi Antal fordította le és ő készítette a hazai színre igazítást is. A produkciót Csathó Kálmán rendezte. A vállalkozás sikerét bizonyította, hogy a következő két évben, 1925-ben és 1926-ban felújították, 1943. április 3-án pedig újra műsorra tűzték, így összesen 71 estén át volt látható a Nemzeti színpadán. Bemutatása egyben két évtizeden átnyúló új műsorszervező hagyományt teremtett: 1924 és 1943 között tizenhat olyan keresztény világnézetű, vallásos játék került a színpadra, amely ebbe a kategóriába sorolható, lett légyen az misztérium, ünnepi nagymise, mirákulum vagy moralitás, világirodalmi értékű alkotás vagy alkalmi próbálkozás. Nemcsak külföldi szerzők szólalhattak meg, de rendszeresen játszották kortárs magyar írók hasonló célzatú és hangvételű darabjait is. Nyilvánvaló, hogy ennek a sajátos repertoár-vonulatnak - amelyhez hasonló sem előtte, sem utána nem alakult ki - könnyen feltárható társadalom- és művelődéspolitikai összetevői is voltak. Az alábbiakban ennek a két évtizednek az idevonatkozó jelenségeiről rajzolunk vázlatos képet. Terjedelmi okokból nem térünk ki szűkebben vett színháztörténeti szempontokra. Visszatérve Gréban Passiójára, kétségtelen, hogy ez a hatalmas alkotás lenyűgöző módon foglalta össze a középkor óta felhalmozódott tapasztalatokat. Dramaturgiája, szerkezete, versformáinak változatossága, költői ereje, alakjainak gazdagsága, a keresztény gondolkodásmód elvont tételeinek a láthatóság birodalmába, szcenírozott cselekvéssorba való átemelése példaként és hiteles forrásként szolgált az utána következő korok számára. A mű belső, dramaturgiai kerete volt a Paradicsomi per, a „Procés de Paradis", amely a limbusban, a Pokolnak azon a határszélén bonyolódott le, ahol a korabeli hiedelmek szerint a Krisztus előtt élt emberiség tagjai és a megkereszteletlen csecsemők várták az Utolsó ítéletet. Grébannál Ádám és Éva, illetve a régi törvény prófétái tar-