Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Németh Antal enciklopédiája - Színészed lexikon, 1930

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL 233 demes elmondani, hogy mindazok a magyar és európai színészegyéniségek önálló címszót kaptak, akiket a korabeli szakemberek feltétlenül szükségesnek tartottak megemlíteni. A lexikon elméleti cikkei különösen fontosak, mert éppen ez az a sajátos tudásanyag, amely a szokványos szaklexikonokból hiányzik. Az egészben elfoglalt arányai mindenesetre figyelemre méltóak: közel húsz százalékot tesznek ki. Különösen nagy súlyt kapott a „színikritika" és, meglepő módon, a „filmdramaturgia", illetve a „hangosfilm". Ez utóbbiak szerzője az a Hevesy Iván volt, akinek 1925-ben jelent meg azóta is alapműnek elismert könyve az Atheneum Kiadó gondozásában, Afilmjáték esztétikája és dramaturgiája. Számunkra azonban sokkal fontosabb az a szakcikk, amelyet a „Színikritiká"-ról írt Pünkösti Andor [!], és amelynek kifejtésére harminchét teljes hasábot kapott! Érdemes idézni a bevezető elméleti fejtegetés alapelveit: „Színikritika a legátfogóbb és legszélesebb ismeretkörű fajtája minden művészeti tevékenységnek, mert az irodalmi kritikával (dráma), a színészi (játék), a képzőművészeti (dekorációk, jelmez, maszk, forma, fény), a zene (kísérőzene, hangjáték, a beszéd zenei hatásai) és a tánc (mozgás, mimika, gesztus) kritikát is egyesíti s az összes művészetek szerves együttműködéséből támadó műalkotással foglalkozik [...]." Az elvi fejtegetések után, amelyek kellő súllyal bizonyítják a színpadi művészet komplex természetét, Pünkösti rendkívül alapos „kritikatörténetet" írt, alfejezeteiként az Ó-kor, az Akadémiák korszaka, Az esztétikai alapvetések kora, A descriptív kritika kora, Igazság a szépség helyén az orosz irodalomban, Naturalizmus Németországban, Az impresszionista kritika, a francia, angol, skandináv kritika bemutatását követően A jelenkor kritikai szelleme kerül tárgyalásra a nyugat-európai, sőt amerikai színikritika első világháború utáni helyzetének és képviselőinek ismertetésével. - Pünkösti ezután külön többhasábos összképet rajzolt a magyar színikritika történetéről, Rát Mátyás Magyar Hírmondójától, a hazai „analitikus" és „impreszionista" kritika kortársi gyakorlatáig. Hasonlóképpen fontos alapelveket fejtett ki Benedek Marcell két szócikkében: „Dialóg" és a „Klasszikus dráma" tárgyában, olyanokat, amelyek tömörségükben ma is figyelemre méltóak. Ezt írta: „Dialóg. Párbeszéd, amelyet a dráma két - vagy váltakozva több - szereplője folytat. Tulajdonképpen az az anyag, amelyből a dráma készül; minden egyéb - maszk, gesztus, díszlet, stb. - csak hímzés ezen az anyagon. Amit a drámában cselekvésnek nevezünk, az is Dialóg alakjában nyilatkozik meg; a szemmel látható cselekvések (valakit ledöfnek, valaki meghal), csak a Dialóggal kapcsolatban nyernek drámai ér-