Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Az elmaradt találkozás
A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL 229 mondanunk, hogy Hevesit, a magánembert eddig még sohasem közelíthettük meg annyira, mint éppen ezeken a leveleken keresztül. Magyar nyelven jórészt csak hivatalos levelei maradtak ránk. Örömeiről, nehézségeiről, betegségeiről, panaszairól csak most, ezekből az idegennek bizalommal elmondott, leírt soraiból értesülhetünk. És talán viszonozni is akarta, próbálta Craig gátlástalan őszinteségét - már amennyire ez tőle tellett. De ezt a két, egymástól olyannyira különböző művészt bizonyos eszmék és eszmények mégis évtizedeken át összefűzték. Már említettük az igényességet, mint közös nevezőt, kölcsönös jellemvonást. Ez azonban így túlságosan általános megállapítás. Sajátos szakmai tartalmát is érdemes megvizsgálni. Három pontja van ennek a közös problémakörnek, amelyből kiindulva talán meg lehet találni a feleletet erre a kérdésre is. Az első: a színész helye a színpadi alkotásban. A második: Shakespeare műveinek „mai" előadhatósága és „előadhatatlansága". A harmadik: Craig „sikertelen nagysága és dicsősége". A levelek, márcsak hiányosságuk miatt is, nem adhatnak kellő magyarázatot, bár mind a három probléma érdemben is felmerül bennük. Ezért néhány ponton a két művész más megnyilatkozásait is segítségül kell hívnunk. Craiget, a volt színészt és Hevesit, a kritikust, rendezőt, tanárt és színészettörténészt egyaránt mélységesen érdekelte a színművész helye a modern színházművészetben. A gyakorlatibb Craig - Dúséval egyetértésben - megtagadta az adott kor színészének művészi lehetőségeit. Hevesi viszont újfajta színészeket kívánt nevelni - a Tháliában és Iskolájában, a megújulásban lévő, századeleji új színház számára. Mindketten a hagyományokban keresték az új kiindulópontot. Craig a The Maskban Hevesinek dedikálja dühödten támadott „UberMarionett"-elméletét az eszményi színészről. Körkérdést intéz vezető színházi művészekhez a színészi realizmus ügyében. 1909-ben könyvismertetést közöl a Pathelin mester modern kiadásáról. 1911 januárjától cikksorozatot indít a commedia dell'artéról, amelyben szerinte utoljára volt alkotó művész a színész, nem kötődve irodalmi alapanyagokhoz. Leközli Riccoboni tanácsait a színészeknek. Hevesi viszont 1912 májusában a Nemzetiben színre viszi a Pathelint, illetve rögtönző próbatechnikát alkalmazva feléleszt egy Riccoboni-szcenáriumot, Európában először vive át a gyakorlatba egy elméletileg előkészített, kísérleti jellegű megoldást. Craig és lapja azonnal lelkesen reagál: június 12-i levelében személyes gratulációként írja le, vastagon aláhúzva: „Bravó Punchinello!", a The Mask pedig júliusban fordításban közli a pesti lapok meleg hangú méltató kritikáit. Az októberi számban Craig Hevesi előadására hivatkozva ír cikket a „feltámadó" commedia dell'artéról. Együttműködésük ezen a ponton példás és hibátlan.
