Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Az elmaradt találkozás

228 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK Az a bizonyos párhuzamos életrajz azonban jelentős különbségekre is utalna. Craig egy világvárosban, sőt, a színházművészetnek Párizs és Berlin mellett legkiemelkedőbb világvárosában, a kor legnagyobb angol színészpárosa, Ellen Terry gyermeke és Henry Irving tanítványaként kezdhette életét. Hevesi (Hoffmann) Sándor egy magyar kisvárosban, Nagykanizsán, egy polgári iskolai tanár családjában. Az ifjú Craig nem csak Angliát ismeri meg, de jár Amerikában is, és Heidelbergben tanul egy ideig. Hevesi, zenei tehetsége ellenére anyagi nehézségek miatt nem kerülhet be a Zeneakadémiára, de nyelveket tanul és elvégzi az egyetemet, majd kritikus lesz. Craig a gyakorlati színházban csalódva a század vége előtt abbahagyja a színészmesterséget, és más utakon keresi a művész-lét lehetőségeit: grafikát tanul, színpadot tervez, rendez. Hevesi csak 1901-ben lép be a színészbejárón, igaz, mindjárt a Nemzeti Színházba. Craig „alapképzettsége" a sokoldalú színházi emberé; Hevesi az irodalmár és a történész képzettségével indul. Craig, attól kezdve, hogy kilépett a mindennapos színházi üzemből, az intézményrendszeren kívül éli le egész életét; Hevesi viszont mindvégig a magyar színházi intézményrendszeren belül működik, sőt - mindössze két kivétellel - állami színházban. Craig szinte anarchisztikusan „szabad" életet él - legfeljebb néha szegényen; Hevesi kötelességhálókba fogva robotol. Craig mindvégig „európainak" tudhatja magát; Hevesi a két világháború közti anyagi és szellemi nyomorban tengő s még ezen belül is hanyatló magyar életben küzd és veszíti el csatáit. Lehet, hogy Craig egész életében utópiákat alkotott, de kétségtelenül óriási hatással volt a huszadik század színházelméletére és szcenikai művészetére szerte a világon; Hevesi értékekkel teli életművét viszont szinte archeológiai-filológiai munkával kell időről időre visszaemelni a magyar színházművészeti köztudatba. Mit kezdett volna egymással egy szobában, egy színpadon ez a két ember? Ha a kézzel írott leveleket egy grafológus vizsgálná, hasonló különbségeket mutatna ki. De az egyszerű, elfogulatlan olvasó már ránézvést is tudhatja, milyen impulzív-vizuális erővel „alkotta meg", tipografizálta leveleit Craig, és milyen hűvös ökonómiával vetette papírra érdekes és tartalmas közlendőit Hevesi. Craig írásképe szinte hallhatóvá teszi a szöveget, levelei sokszor valóban olyanok, mint amikor egy színész előadási-, hangsúly-jeleket vezet be szerepszövegei mellé. Hevesi viszont nyomdakészen írja sorait. Emögött a külső kép mögött belső különbségek is rejlenek. Az persze nyilvánvaló, hogy Hevesinek gondot jelent idegen nyelven megfogalmazni mondanivalóját és így sokkal nehezebb helyzetben van, mint Craig, aki anyanyelvén, spontán lendülettel rögzítheti gondolatait, túláradó érzelmeit, indulatait. De még így is azt kell