Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Az elmaradt találkozás
224 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK kettő keretét a Thália Társaság biztosította. Fülep Lajos 1966-ban Keresztúry Dezsőhöz írt levelében úgy emlékezett, hogy „1907 és 1913 között nagyon barátok voltunk [Craiggel], két szomszéd házban egymás mellett laktunk egy ideig, [...] Hevesivel én ismertettem meg [...]." Craig elveit és célkitűzéseit a magyar színházi szakma, a század első éveinek fiatal művésznemzedéke, széles körű tájékozódási igényeit igazolva, szinte megjelenésükkel egyidejűleg megismerte. Első könyvének párbeszédes részeit a Színház és Elet című hetilap már 1905-ben közölte. Fülep Lajos a Magyar Szemlében 1906 február-márciusában megjelentetett, Ivánfi Jenőről, a Nemzeti Színház vezető színészéről és rendezőjéről szóló kis interjújában arról számolt be, hogy a művész asztalán Craig könyvét látta a „színházi dekorációról". 1906-ban jelent meg Vidor Dezsőnek, az Operaház rendezőjének könyve, A színpadi rendező és munkája, amelynek több fejezete foglalkozott külföldi szakkönyvek ismertetésével. Az egyikben Craig művéről számolt be „Magnus Móric" német fordítása nyomán, három oldalon, mint „a jelenkor művészet-irodalmi munkáinak egyik legnagyobb szenzációjáról". Elismerése mellett azonban fő kifogásként azt állapította meg - sok későbbi érvelést megelőlegezve -, hogy Craig elveinek érvényesítése esetén „a színpadi előadás többi személyi tényezői s elsősorban az alakító színészek is csak végrehajtó közegeivé válnak a rendező - még oly hivatásos, de mégiscsak egyéni - önkényének". A kötet egy másik helyén, Georg Fuchs német színpadi reformer könyvét ismertetve abban is Craig hatását véli felfedezni. Fülep Lajos pedig, amikor 1908 első heteiben tanulmánysorozatot jelentetett meg az Új Szemlében az Új művészeti stílusról, immár részletesen elemezhette Craig elképzeléseit. Mintha csak róla mintázta volna azt az általános arcképet, amelyet az új művészi törekvések hőseiről rajzolt: „Emberek, legjobbjaink, szemünk láttára vonulnak föl, a csak magukba vetett bizalom szent vallásával, mindenikük először megteremti maga körül a nihilt, hogy utána egyedül építse föl a maga világát - mindenki külön a maga világát -, pusztítva és építve, tagadva és állítva egyszerre, indulnak csak magukban bízva, mégis - már első lépésükben ott a reménytelenség [...]. Egyedül megteremteni magukban azt, amit azelőtt sok ember és sok esztendő, tán több száz esztendő teremtett - stílust [...]. A színházban is be kellett következnie a stílus felé törekvésnek; a színházban, ebben a szörnyen komplikált, rengeteg különböző, gyakran ellentétes elemből összeszőtt művészetben író, rendező, színész, festő, szcéna, hang, mozgás, zene [...], minden együtt van benne, anélkül, hogy ez a sok elem egy szerves egésszé tudna összeforrni." Ezután leírja az elavult, idejét múlt színházi gyakorlatot és Craig nyomán idézi Duse híres mondását,
