Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Az elmaradt találkozás

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL 225 amely szerint ahhoz, hogy meg lehessen menteni a színházat, el kell pusztítani, a színészeket és színésznőket pedig a pestisnek kellene kiirtania. Ezzel szemben, írja Fiilep, Craig „fantáziájában úgy él a színház - maga a színház - mint egy differenciált alkotó művészet [...]. Víziókban nyújtsa az életet, látásokban a szépségeket [...] akcióval, mozgással, mert a mozgás a színház teremtő művészi eszköze, az, ami az írónak a nyelv, az építésznek a proporció és egyensúly, a szobrásznak a forma, a festőnek a szín." Végül levonja a következtetést: „Ha az ő vállalkozásának egyéb eredménye nem volna, mint hogy sikerülne a színházat zsibvásárból művészi hellyé formálnia, melyben egy és organikus életet él minden, stílusos hellyé... ah, ez már sok is. Egyelőre elég annyi, hogy az általános stílustörekvésben a színház is ki akarja venni a részét." Ehhez a munkához ajánlotta Fülep társul Craignek Hevesit, aki ez idő tájt már szintén elég alapos tájékozottsággal bírt Craig művészi elképzeléseit illetően. Már a Magyar Szemle 1906. szeptember 16-i számában más európai művészeket is felsorolva Craiget, mint a modern művészeti irányzatok olyan képviselőjét említette, akiknek a próbálkozásai „már nem kísérletek többé, hanem valóságos, nagy művészi eredmények". 1907. december 9-én Fülep Lajosnak írt levelében pedig az alábbiakban vázolja föl álláspontját: „Nagyon érdekes, amit Gordon Craigről ír. Ismerem a könyvét s bécsi kiállításának reprodukcióit. [...]. Nem hiszem azonban, hogy ő annyira magában álló, mint ön írja. Mihelyt a könyve németül megjelent, sőt még a könyvének megjelenése előtt is, tisztán londoni működése erősen impresszionálta a németeket és Reinhardt legalább is annyit köszönhet neki, mint én. S annak a könyvnek a jelentősége nem annyira a pozitívumaiban áll, mint inkább termékenyítő erejében, ez pedig annyira evidens, hogy minden színházi emberre hatott. [...] engem is impresszionált s csak egy lényeges eltérésem van könyvétől, s ez az a félelmem, hogy ő alapjában véve mindent egy - bár magában véve absolut művészi - stílusra akar visszavinni. Én a stílek sokfélesége mellett vagyok [...]. A törekvéseivel teljesen egyetértek, mert hiszen a legnagyobb dolgot akarja: kiemelni a színpadot a közönséges valóság rendjéből. Kevesen vannak ma Európában színházi emberek, akik ezt akarják, s képzelheti, milyen örömmel lépnék vele kontaktusba, ha csak írásban is. [...] Ha írhatnék Gordon Craignek németül, tudassa velem, sokkal hamarabb menne, ő felelhet aztán angolul." Ilyen külső és belső előzmények után kezdődött el egy 1908. február 5-én keltezett levéllel Craig és Hevesi évtizedeken át, kisebb-nagyobb megszakításokkal tarkított levélváltása. Aki végiglapozza a fennmaradt anyagot, hamarosan tisztába jön azzal, hogy a kezdeményező mindvégig Craig volt. Ő indította