Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Vesztes harc a Nemzeti Színházért - Az 1863-as petíció
174 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK ház", felelős vezetői pedigjogi szempontból még most is azok, akik az 1861-es országgyűlés idejében voltak, hiszen a törvény szerinti felmentést a gyűlés a feloszlatás miatt nem tudta megadni. A színház színvonala süllyedésének kezdeti pontja az 1852-es év, amikortól kezdve az alapítók eszményeit feladták s az emiatt felhangzó kritikát visszautasították. Ennek az lett a következménye, hogy a közönség lelkesedése alábbhagyott, a színház kiürült, a Nemzeti írói visszavonultak, nincsen színészutánpótlás. Még szerencse, hogy Szigligeti és Erkel úgy-ahogy gondoskodik az új művekről. Az uralkodói segély most biztosíthatná a gazdasági alapot, de ehhez „valódi igazgató" szükségeltetik. Újra tudomásul kellene venni a színház célját, amely abban áll, hogy „a magyar nyelvet s irodalmat a tökély felé vezesse s a művészet által a nemzeti műveltség egy láncszemét képezze". A teljhatalmú igazgató csak egy kancelláriai bizottságnak legyen felelős. A színész-konzervatórium felállítása halaszthatatlan. És hogy a színház valóban megfeleljen országos jellegének, szerves összeköttetést kellene teremteni közte és a vidéki magyar városok színészete között (például úgy, hogy a Nemzeti által bemutatott új magyar darabokat ingyen engedné át a továbbjátszásra). A jelenlegi drámabíráló „választmányt" meg kell szüntetni, s egy színházon kívüli, lehetőleg a tudományos akadémia körében megszervezett testületnek kell átadni a munkát. A döntéseket most kell meghozni, mert különben a fejedelmi támogatás kárba vész. - A Magyar Sajtó viszont június 20. és 30. között publikált egy ötrészes sorozatot - mindig az első oldalán vezércikk-ként -, melynek utolsó cikkét Zilahy Károly szignálta. Itt is sorra kerülnek a már ismert problémák: a szabadj egy-ügy, a gazdálkodás hiányosságai, az új népszínmű igénye, a balett- és operaegyüttes rossz helyzete, a rendezés elmaradottsága - majd végül az a javaslat, mely szerint Radnótfáynak le kellene mondani, „mielőtt leléptetnék". 1 5 - 27-én jelenik meg a Hölgyfutárban Reviczky Szevér Felhívás a nemzeti színház érdekében című cikke (ő maga ekkor válik a lap rendes munkatársává), amely ismerteti a császárhoz küldendő petíció „vezéreszméit", s végül azzal a felhívással végződik, hogy „az igen tisztelt művész-világ tagjai", ha egyetértenek a tervezetben foglaltakkal, a „Kör" helyiségében kitett felterjesztést írják alá. Mindezt a már meglévő „34 aláíró" nevében közli. (A „Kör" természetesen a jelentős forradalmi hagyományokkal rendelkező Ellenzéki Kör volt.) A felhívás sikerrel járt, mert július közepére ötvenöt aláíró vállalta a petíció szövegét. Az „irodalmi Deák-párt" részéről csak ezekben a napokban született meg az első és tulajdonképpen az egyetlen elvi bírálat: Gyulai Pál háromrészes cikke Színházi dolgokról címmel a Koszorú című, Arany János által nemrég indított irodalmi hetilap július 19-i és 26-i, il-
