Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON - Doktor Faustus és Kasperl - így kerek a világ! (?)
100 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK dukcióját. Ez az utóbbi pontos képet ad arról a különös torzulásról, amelyen a téma színpadi megfogalmazása végbement: a látványosság végletes eluralkodásáról. íme: „Egy ördög sárkányon lovagolva repül át a színen. Két parasztpár jön és a jövőjét akarja megtudni. Faust int a varázspálcával, mire négy táblakép fordul be, melyeken látható lesz egy bíró, egy katona, egy jólöltözött és egy lovaglóöltözetű lady. A színen csinos ház jelenik meg, - berohanó emberek dőlnek a falnak, mire a ház átfordul s a szobában a padlóból kiemelkedő megterített asztal válik láthatóvá. Faust kifelé indul s a terített asztal követi. Punch, Pierrot és Scaramouche lép be, akiket Faust bankettre invitál. Az asztal a légbe emelkedik. Faust pálcájának intésére szamárfülek nőnek a vendégek fején. Egy uzsorás pénzt kölcsönöz Faustnak. Biztosítékul Faust lábát kéri, majd levágja. Egyszerre több láb bukkan fel. Közülük egy női lábat Faust megérint a varázspálcájával, mire az kiválik a többi közül és Faust hiányzó lábának a helyére illeszkedik. - Mókás tánc. A következő szín Faust dolgozószobáját mutatja. - Az óra egyet üt. Faust megrettenve lép be. Feltűnik az Idő és a Halál. Őket ördögök követik, akik darabokra szaggatják Faustot. Végtagjaival különböző irányokba röpülnek el. A zárójelenetben istenek és istennők kara Diana apoteózisát ünnepli, majd a magasba szállva tűnnek el." 9 A bécsi és más német városokban is népszerűvé vált Hanswurst azonban immár olyan mértékben telepedett rá a színjátékos produkciókra, hogy a „színházi reform" meghirdetője, Johannn Christoph Gottsched a híres klasszikus színésznővel, a Neuberinnel szövetkezve, 1737-ben megszervezte a Hanswurst ünnepélyes kiűzetését, hogy a „fő- és állami cselekményű" művek előadását megtisztítsa a „Harlekin-mulatságoktól". Kétségtelen, hogy az élőszínpadokon megszűnt a figura túlburjánzása. A Lustige Person dramaturgiai funkcióját azonban továbbra sem lehetett nélkülözni, és a közönség is megkövetelte a maga szórakozását. Ezért állapíthatta meg három évtizeddel később Lessing a Hamburgi dramaturgia 18. fejezetében, hogy az úgynevezett „szabályos" színpadok „látszólag" eleget tettek ennek a tilalomnak. Látszólag, mert - mint Lessing megfogalmazza - „csak a tarka mellényt és a nevet hagyták el, a Bolond azonban megmaradt". 10 Mennyivel inkább így volt ez a „nem-szabályos" bábszínpadokon! Jó példa erre egy 1742-es Frankfurt am Main-i előadás hirdetése, amely a következőképpen hívta a Nagyérdeműt: „Egy extraordinárius intrikáns Fő-cselekmény. Címe pedig: Ex doctrina interitus, A boldogtalan Tudománykodás. A Világhíres Ősvarázsló, D. Joannis Faust borzasztó és rettenetes halálával. - Hans Wurst-tal, a kísértetek kínozta vándorral, boldogtalan szolgával és együgyű éjjeliőrrel. Láthatók pedig:
