Gajdó Tamás: Digitális színháztörténet (Színháztudományi szemle 38. OSZM, Budapest, 2009)
Csiszár Mirella - Sipőcz Mariann: Egy színészházaspár hagyatéka
DIGITÁLIS SZÍNLIÁZTÖRTÉNET 121 Katona József: Bánk bán. Móricz Lili (Gertrudis). Kecskeméti Katona József Színház, 1955. április 3. Rendezte: Nagy György. Herendi Viktor felvétele és szubrettet. Nagyszerű volt." - jellemzi pályakezdésének éveit Kádár Jánoshoz írt levelében 1961 januárjában. 4 1938-ban a Víg-, 1939-ben a Városi Színházban lépett színpadra. Aztán a Nemzeti Színházba kívánt szerződni, ahol férje, Both Béla 1934 óta rendezett. Bár Móricz Zsigmond hathatósan támogatta e törekvésében, nem járt sikerrel. A negyvenes évek elején a Nem élhetek muzsikaszó nélkül Pólika szerepében lépett fel vidéki városokban, édesapja bevezető előadása után. így ír erről 1959-ben Apu című visszaemlékezésében: „Még egy kísérletet próbált meg, fel nem lendülő karrierem érdekében. Kitalálta, hogy tanuljam meg a »Nem élhetek muzsikaszó nélkül« Pólikáját, és ezzel bejárjuk az országot. Óriási lendülettel vetette bele magát az ötletébe. Lelevelezte az összes vidéki direktorokkal, akik nagy keservesen bele is egyeztek, de csak azzal a feltétellel, hogy ő is megjelenik az előadáson, és pár szót szól a közönséghez. Még ezt is vállalta, pedig iszonyodott a beszédtől. Még Somogyi Bogyó ruháit is megszerezte a Nemzeti Színháztól számomra. És elindultunk turnézni. Nagyobb színházaknál még csak ment valahogy a dolog, de kistársulatoknál már sok baj volt. Egyik előadás egy május elejei napon lett volna, Kecskeméten. A direktor, már nem is tudom ki, várt az állomáson. »Csakhogy megjöttek, Mester, nincs példányunk.« Apu azonnal elszürkült: »Mért nem írtak érte? « »Áh, fog ez menni estig.« Egész nap próbáltunk, akkor tanulták a szerepet, keresték a ruhákat. Apu volt a rendező, díszlet- és jelmeztervező, kellékező, ügyelő. Rettenetes nap volt. A hideg verejték csurgott rólam, és apuról is, egész nap. De még ő bátorított. Pedig neki még beszélni is kellett. Mikor este megütötték a gongot, még az ég csatornái is megeredtek, csak úgy dörömbölt a zápor a színház tetején. Apu kiment a függöny elé. Fekete ruhában, fekete magas szárú cipőben, és