Gajdó Tamás: Digitális színháztörténet (Színháztudományi szemle 38. OSZM, Budapest, 2009)

Csiszár Mirella - Sipőcz Mariann: Egy színészházaspár hagyatéka

122 CSISZÁR-SIPŐCZ: EGY SZÍNÉSZHÁZASPÁR HAGYATÉKA megállt. Nagy tapssal fogadták. Ez jó, mert addig nem kell beszélni. De lassan elcsitultak és vártak. Akkor mégis meg kellett szólalnia. Ezt mondta: »Itt a májusi eső. « Az emberek meghökkentek, aztán valaki felkacagott és zúgott a taps, s nevetés, az emberek ünnepelték aput, aki meghozta a várt májusi esőt. Nem is mondott többet. Meghajlás helyett mégjobban kihúzta magát, legényesen, kicsit hátravetette a fejét - és visszalépett a függöny mögé. A közönség percekig tombolt. Egészen addig, míg el nem kezdtük az előadást. Szörnyű előadás volt. Senki nem tudta a szöveget, de még a darab tartalmát sem. Aki nem tudta a szerepét, az kiment a színpadról. Én ott maradtam egyedül pompás ruháimban, mint egy idegen bolygón. Nem is jó rágondolni. Az akkori színészek elég nagy rutinnal bírták az akkori háromnaponkénti bemutatókat, de ez az egy nap alatti még az ő erejüket is meghaladta."

5 A háborús évek, válása, majd újabb férjhezmenetele, édesapja halála három évre megszakította pályáját. 1945 májusában Both Béla városligeti Szabad Színházának lett tagja, mely a következő szezon derekán már beköltözhetett a Magyar Színház épületébe. A konszolidált viszonyok megszűntették a színház „hőskorát", Both már nevesebb színészeket foglalkoztatott, s a lelkes, bár még névtelen fiatalok, köztük Móricz Lili is, egyre kisebb feladatot kaptak. Móricz Lili 1947-ben Pécsre szerződött, ahol édesapja Boszorkány című drámájában debütált. „Minden erőmet vidéknek szántam. Nem volt sok dolgom. Az én színházmegváltó elképzeléseimet, nálam magasabb és hatalmasabb erő váltotta valóra. Mikor államosították a színházakat, boldogok voltunk. Megszűnt a bizonytalanság, a napi filléres á contók, megnyíltak a perspektívák. Boldog voltam és szívesen tűrtem a sok kezdeti nehézséget. [...] Tudtam, hogy a háború embertelen pusztításai a »szereposztó díványait« is elsüllyesztették és becsületes színész előtt, aki előtt sem erkölcsi, sem politikai, sem színészetikai kifogás nem merült fel - szabad a pálya. [...] Ettől kezdve 10 évig jártam egyfolytában a vidéket Pécsen kívül voltam Debrecenben, Miskolcon, Kecskeméten. A hozzájuk tartozó táj kerületekkel bejártam szinte, az egész országot." - írja Kádár Jánosnak a már idézett levélben. A színésznő 1956 végén feladta státuszát a szolnoki Szigligeti Színházban. Ezután alig játszott. Felszabaduló energiáit kénytelen volt más irányba fordítani. A közbeszéd tárgya volt az 1950-es évek derekán, hogy a budai kerületeknek nincs színháza. Kitalálta, hogy tíz-tizenöt színészből egy budai stagione társulatot szervez, és velük járja a kultúrtermeket, művelődési házakat és minden alkalmas helyiséget. Cservény Judit rendező volt társa a tervek kidolgozásában. Sikerült Bajor Nagy Ernő figyelmét is felkeltenie, aki számos jó tanáccsal,