Gajdó Tamás: Digitális színháztörténet (Színháztudományi szemle 38. OSZM, Budapest, 2009)
Korossy Zsuzsa: „Rólunk nemigen szól a mese"
DIGITÁLIS SZÍNHÁZTÖRTÉNET 43 turális neveléséről kellett gondoskodnia. A parasztság kulturális szolgálata „albérletbe volt kiadva Nemes Dezső elvtársnak". 1 7 Révai nem pártolta a könnyű műfajt (cirkusz, esztrád, tánczene), ezért a minisztérium dolgozói sem. A dogmává merevedett szocialista realista művészet mellett nem juthatott el más művészi tartalom a magyar emberekhez. „Nemzeti kultúránk falában tátongó rések vannak" - írták. 1 8 Darvas szeptemberi beszámolójában nem tért ki részletesen arra sem, hogy a Népművelési Minisztérium a gazdasági erőforrásokat hibásan használta fel. A novemberi aktívaülésen azonban már elhangzott: fel kell számolni a hallatlan pazarlást; sokmillió értékű elveszett könyv, felszerelés, feleslegesen kiadott brosúrák, a bevételi források ki nem használása! „Evek óta vergődünk megoldatlan gazdasági kérdésekkel" - szólt a bírálat. Kimondták végül, hogy szakemberekből álló csapatot kell szervezni, melynek tagjai javaslatot tesznek a minisztérium és a szakterületek gazdasági átszervezésére, a deficitcsökkentésre, a bevételek fokozásának lehetőségére, a szükséges változtatásokra. „Tanítsanak meg gazdálkodni és kereskedni!" - hangzott el egy megdöbbentő felszólítás a rendszer ötödik évfordulóján túl... 1 9 Az ország súlyos gazdasági helyzete az élet minden területén érezhetővé vált. Az ipari termelés ésszerűtlen fokozása, a tervgazdálkodás átgondolatlansága, a mennyiségi szemlélet egyoldalú érvényesítése, a mezőgazdaság elhanyagolása az életszínvonal rohamos zuhanásához vezetett. Az élelmiszerekre 1951-ben ismét bevezették ajegyrendszert. 1952 végére 820000 katasztrális hold föld hevert parlagon. A padlássöprések eleven emléke, a téeszbe kényszerítés, a kuláküldözés elől sokan a városokba menekültek. Az egyre növekvő fogyasztói árak, adó- és terménybeszolgáltatási terhek mellett 1953-ra a lakosság reáljövedelme az 1949-es szinthez képest húsz százalékkal csökkent. A gazdasági nehézségek a színházakat is sújtották. A rendelkezésre álló anyagi források szűkössége és az átgondolatlan gazdálkodás olykor a működés ellehetetlenülésének közvetlen veszélyét is magában hordozta. A következő példákkal ezt mutatjuk be. A debreceni Csokonai Színházban 1953. augusztus 26-án részletesen felmérték a színház anyagi helyzetét. A vizsgálat kimutatta, hogy a színház működése nem folytatható másként, csak ha a költségvetési előirányzaton túl százkilencvenötezer forint rendkívüli állami támogatást is kiutalnak. Az öszszeg szükségességét azzal indokolták, hogy - miként azt az 1951-1952 és az 1952-1953-as évad tapasztalatai bizonyították - a színház anyagi terve túlfeszített volt, mind az előadások tervszáma, mind az előirányzott bevételek tekintetében. Az 1951-1952-es évadban négyszázhatvan, míg a következőben
