Gajdó Tamás: Digitális színháztörténet (Színháztudományi szemle 38. OSZM, Budapest, 2009)

Szabó István: A színházak műsora az 1950-es években

24 SZABÓ ISTVÁN: A SZÍNHÁZAK MŰSORA AZ 1950-ES ÉVEKBEN A Magyar Néphadsereg Színháza és kamarája csak négy előadással lehetett jelen, a Cyrano, Marcel Pagnol Topáza., de még A néma levente is illett a vígszínházi hagyományba, egyedül az orosz zenés vígjáték (Dihovicsnij: Nászutazás) jelenléte nem kézenfekvő, bár bemutatását egy meglepő sikersorozat első állomásaként kell tisztelnünk. A kor kissé hektikus viszonyaira jellemző, és még a műsorfüzet sem teszi nyilvánvalóvá, hogy A Magyar Néphadsereg Színháza kötelékébe tartozó József Attila Színház is jelen van két előadással, két regényadaptációval (Az aranyember, Nem élhetek muzsikaszó nélkül). Ez a József Attila Színház nem jogelődje az 1956 őszén induló, máig működő Váci úti színháznak, hanem olyan utazó, akkori megfogalmazás szerint „vándortársulat", amely a fővárosi és vidéki kultúrházakba viszi el előadásait. Az országos hatókörű Állami Faluszínház, amely éppen ekkortájt, 1955 őszén nyerte el a szépen csengő Déryné nevet, szintén két előadással szerepelt. Ahogyan a Vidám Színpad és az Állami Bábszínház is. A Bábszínház ekkor még felnőtteknek is játszott, jelen volt ugyanakkor az ifjúsági címkével megkülönböztetett Petőfi Színház, amely Bródy Sándor darabjával, A tanítónővel és Heltai Szépek szépe mesejátékával hódított. A vidéki színházak előadásai közül a legtöbb pozitív visszajelzést a debreceni Ármány és szerelem, valamint a szegedi Kispolgárok kapta. A már korábban említett pécsi Csárdáskirálynő mellett több előadás is alkalmat adott az összevetésre. A Párizsi vendéget a szolnoki színház, Az aranyembert a pécsi társulat, a Dulszka asszony erkölcsét pedig a Faluszínház adta elő egy-egy fővárosi előadással párhuzamosan. Az előadások teljes listája az itt elmondottak logikáját követve, a sikert valamennyire mérő előadásszám és nézőszám adatokkal, a mellékletben megtekinthető. Az előadások sokasága automatikusan biztosította azt, hogy a magyar színházi szakma teljes gárdája felvonult. A második világháború előtt indult középkorú, illetve idős nemzedék mellett jelen voltak a fiatalok, akik már 1945 után indultak, és az államosított színházi viszonyok között szocializálódtak. A rendezők között a legöregebb Mátrai József, a Faluszínház színésze, rendezője volt, aki dacára, hogy a 19. században született, ekkor még nem volt hatvan éves. A legendás mester Nádasdy Kálmán éppen csak elmúlt ötven, Major Tamás, Várkonyi, Gellért Endre nemzedéke pedig a negyvenes éveit taposta. Pártos Géza, Székely György, Horvai István, Lendvay Ferenc negyven év alattiak, Ádám Ottó, Békés András, Szinetár Miklós, Vámos László, Berényi Gábor pedig még harmincévesek sem voltak.