Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Korossy Zsuzsa: Színházirányítás a Rákosi-korszak első felében

Korossy Zsuzsa: Színházirányítás a Rákosi-korszak első felében A kezdet Az MDP kultúrairányítása érzékelte a háború utáni színházi élet örökségének kettősségét. Egyrészt számoltak a kommunista színművészek kezdeményezésének eredményeivel, másrészt szembesültek a színházi élet minden területén meglévő „kapitalista szellem" maradványaival, amit mihamarabb igyekeztek felszámolni. Fő veszélynek az arisztokratikus, liberális, kispolgári nézeteket, a „nyugati burzsoá befolyás nyílt és álcázott" formáit tekintették.

4 A második világháborút követően az állami kezelésű fővárosi, prózai színházak kommunista vezetés alá kerültek. Az Operaházat és az államosított szegedi színházat - a kommunista párt által jobboldalinak bélyegzett - szociáldemokraták irányították. Változás történt a fővárosban működő színházi magánvállalkozások vezetésében. Ezt követően a tőkéstulajdonos felelős igazgató helyett művészeti igazgató került egy-egy teátrum élére. így kerültek vissza a magánszínházak vezető pozícióiba azok a színházi szakemberek, akik korábban a zsidótörvények miatt kényszerültek távozásra. A színigazgatók között ott találjuk a régi liberális vezetőket (Jób Dániel - Vígszínház, Bárdos Artúr - Belvárosi Színház), míg a kommunista érdekeltségű színházak élére fiatal, „haladóbb szellemű" művészeket neveztek ki (Both Béla - Szabad Színház, Magyar Színház; Várkonyi Zoltán Művész Színház).

5 A kommunista kultúrairányítás a színházi életben három csoportot különböztetett meg a koalíciós időszakban: 1. A kommunista vezetéssel működő állami prózai színházak. Ezek határozott politikai célkitűzéssel a „népi demokrácia" követelményeinek szolgálatába álltak. 2. A liberális csoport, mely a szabad versenyes színházat akarta. 3. A kettő között helyezkedett el „a jószándékú [sic!], haladóbb szellemű művészek vezetése alatt álló magánszínházak csoportja, amelyben a művész színigazgatók akarva, akaratlanul [sic!] a magántőke követelményeit voltak kénytelenek kielégíteni és így színházuk vagy elbukott a meddő küzdelemben, vagy beleolvadt a polgári színházi csoportba".

6 Idesorolták az Operaházat és a főváros kezelésében működő színházakat is. Az MDP kultúrairányítóinak retrospektív megállapítása szerint a második világháborút követő években a kommunista párt a színházak életében is érvényesítette a koalíciós politikát, igaz, kevésbé céltudatosan, mint a gazdaság és a politika területén.

7 Még folytak a harcok hazánkban, amikor már néhány fiatal, kommunista művész a színházakat érintő háborús veszteségek számbavételén és az új színdarabok előadásán dolgozott. 46