Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)
Gajdó Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok. A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig
Gajció Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok volna. Csiszár Imrének sem sikerült a Miskolci Nemzeti Színházban igazi áttörést végrehajtania. Csak a kritikákat olvasva mintha minden rendben volna - a kudarcok, megtorpanások ellenére mindenki teszi a dolgát -, a valóságban a miskolci közönség elfordult a színháztól és Csiszár Imrétől. Az 198<S-1987-es évad végén Miskolc város tanácsának elnökhelyettese nemtetszését fejezte ki a közönséggel való kapcsolat alakítása miatt. A sajtóban élénken reagáltak erre a kijelentésre, a színház művészeinek egyéni ambícióját próbálták meg szembeállítani a közönség elvárásaival. Számon kértek a színház művészeti vezetőjén mindent: miért nincs magyar drámabemutató, miért nincs megfelelő mű a tizenévesek számára (az évadnyitó Szomory-művel és a Danton halálával mihez kezdenek majd a szakmunkástanulók). A cikk írója - Benedek Miklós - idézi a „tanács képviselőjének" az évadnyitó társulati ülésen elhangzott aforizmáját: „A műsorterv, noha igényes, a közönséggel nehezebben lesz elfogadtatható, mint a hivatalos szervekkel. "39 A bérletek megvásárlását az egyetlen kitűzött operettnek, a Sybillnek tulajdonítja a cikk írója: „Az operettkedvelők nem lebecsülendő tábora fogadja örömmel a Sybill bemutatásának ígéretét. Ám töpreng is: van-e erre az operettre megfelelő énekes címszereplő? És van-e megfelelő Petrov? És így tovább. Ugyanis a néhány esztendő, amely a zenés műfaj visszaszorításának jegyében telt el, most amikor új életre szeretne kelni az operett, nagyon-nagyon megbosszulja magát." 4 0 Az értékelés nem szorul különösebb kommentárra - bár abban van némi túlzás, hogy Csiszár Imre az operettjátszás elsorvasztására törekedett volna. Ellenkezőleg: megőrizte az 1949 után kialakított vidéki műsorstruktúrát, bár némi tapogatózást tett az operettelőadások megreformálására. Miskolcon 1980-ban Jancsó Miklós rendezésében Hernádi Gyula átigazításában, Gábor Andor és G. Dénes György verseivel adták elő Kálmán Imre klasszikusát, a Csárdáskirálynőt. Természetesen ez csak névleg volt operett, „klasszikus" Jancsó-Hernádi-blődli volt. A miskolciak felháborítónak tartották, hogy valódi operett helyett ezzel kell beérniük. Az 1980-as években az operettet érte a legtöbb támadás. Pedig a kísérletező műhelyek ellenszenve elsősorban nem a műfaj hazugságának, életszemléletének, zenei világának szólt, hanem legfőképpen annak, hogy műveléséhez énekesek, zenekar, karmester, tánckar szükséges. A zenés színjátékok nemcsak a pénzt vonták el a prózai bemutatóktól, hanem az energiákat is. 336
