Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Gajdó Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok. A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig

Gajció Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok A Várkonyi-korszak nem ért véget Várkonyi Zoltán halálával. Nem volt törés a színház műsorában, nem hullt darabokra a társulat. Várkonyi utolsó bemutatójának körülményei mégis egy korszak lezárását jelzik. A színház 1979 telén Örkény István Pisti a vérzivatarban című művének premierjére készült, melyre tíz évet kellett várnia, s a próbák során is állandóan ellenőrizték a szöveget. A mű diadalát Várkonyi már nem érte meg. Az igazgatást Horvai Istvánnal, a rendezés gondját Marton Lászlóval osztotta meg, azzal a két kollégájával, akik az 1980-as, illetve az 1990-es évek Vígszínházának meghatározó vezetőiként a Várkonyi-örökséget tovább vitték. Színházművészet az 1980-as években Magyarországon A Katona József Színház megalapítása és a Nemzeti Színház átszervezése 1982-ben alaposan felforgatta Budapest színházi térképét. A Katona József Színház önállósítása jelentős művelődéspolitikai gesztus volt. Megteremtésével először jöhetett létre a nyugat-európai művészszínházak példáját követve alkotói közösség, színházi műhely, melynek műsorpolitikájában nem kellett megfelelnie a párt ideológiájának. Gazdasági megszorítások sem befolyásolták a színház működését, jegybevétele befogadóképessége miatt csekély volt - mindenképpen magas állami támogatással lehetett csak fenntartani. Ez a viszonylagos függetlenség felszabadítóan hatott a színház műsorának kialakítására. Ideális helyzetet teremtettek azzal is, hogy Székely Gábort igazgatónak, Zsámbéki Gábort főrendezőnek nevezték ki, így nem került felesleges adminisztratív ember az alkotóközösségbe. A Katona József Színházban Székely és Zsámbéki megpróbálta a művészi munkát ott folytatni, ahol a Nemzetiben abbahagyta. A társulat megítélését alapvetően meghatározta, hogy a Nemzeti Színházból két emblematikus színészegyéniség: Major Tamás és Gobbi Hilda a Petőfi Sándor utcai kamaraszínházhoz szerződött. Fodor Géza a színház műsorának legfontosabb orientációit, tendenciáit tizenöt év elteltével négy fő vonal mellé rendezte; a társulat az első két évtizedben az orosz és közép-kelet-európai színjátékok és klasszikus alkotások - különösen Shakespeare művei - mellett modern angolszász klasszikusokat és modern nyugat-európai drámákat, valamint kortárs magyar színműveket mutatott be. „A vázolt vonalak-tendenciák nem párhuzamosan futnak egymás mellett, hanem egyetlen centrumra összpontosulnak: ez pedig 327