Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)
Gajdó Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok. A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig
Gajció Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok részletrajzok helyett - tömbökben formálás múzeumi tárgyak harmóniája helyett - díszletjelzés mindenfajta formai harmónia helyett - nyers szerkesztetlenség egyéni alakítások helyett - együttesjáték bensőséges lelki élmény helyett - népszínházi hagyomány klasszikusok leckeszerű fölmondása helyett - klasszikusok újrafogalmazása" A hazai színházi életben a Thália Színház és Kazimir lassan kivételezett helyzetbe került. A lázadó újítóból hivatásos újító lett, újításai is formálissá váltak: „kazimiriádákká" szelídültek. Kazimir megalkotta a „népművelő színház" fogalmát, s színházi programját ennek jegyében állította össze. A világirodalom jeles epikus alkotásainak színrevitele mellett elfeledett magyar színpadi értékeket próbált a Thália repertoárjába emelni. Kazimir a magyar közönséget (és színészeit) addig csak a színháztörténetből ismert színjátéktípusokkal (karagöz, kabuki) is meglepte. Kazimir 1976-ban megkísérelte azt is, hogy - Illyés Gyula átigazításának felhasználásával - módosítsa Katona József Bánk bán című művének színpadi kánonját: „Katona a Bánk bánban is felsejlő lojalitását eddig éppenséggel nem a dráma erényei közé sorolták, hanem inkább csak tudomásul vették, mint az írói szemlélet egyik korlátját. Érdemet és vezérmotívumot kovácsolni belőle még senkinek sem jutott eszébe — például a megalkuvásra hajló végkifejletből. A konszolidációs törekvés hangsúlyozása különösen furcsa, ha meggondoljuk, hogy végül is ez a dráma nem a kiegyezés idején, hanem a reformkorban született. A Bánk bán alaphangját ilyen mellékhangokkal kísérni - a békétlenkedés álomképszerűvé tétele, a véres cselekmények játszivá haloványítása - olyannak tűnik fel, mintha valaki a Nemzeti dalban a felkiáltójelek helyébe pontot, sőt akár kérdőjelet tenne" - jegyezte fel a Thália Színház bemutatójáról szóló kritikájában Barta András. 2 6 A kísérlet kudarca után a Bánk báni egy évtizedig még a kötelezően műsorra tűzött, nemzeti klasszikusnak járó kegyelettel játszották. Kazimir Károly az 1970-es évek végétől nem rendezett jelentős bemutatót. Nem tudta megújítani sem rendezői ötlettárát, sem színháza műsorát. Nem segítette munkáját az sem, hogy az évek óta változatlan együttesben minden döntési jogot saját kezében összpontosított. Ráadásul ebben a korszakban a magyar színházi gyakorlat eleve kizárta a bukás lehetőségét. A csoportos szervezés és a telt ház akciók segítségével el lehetett fedni a művészi kudarcot, melyről a kritikusok is hallgattak. 324
