Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Gajdó Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok. A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig

Gajció Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok Az újabb átszervezés a társulat kettészakadásához vezetett. A Nemzeti Színház ideológiamentes és a hagyomány béklyóitól megszabadított alternatívájaként Székely Gábor és Zsámbéki Gábor vezetésével megalakult a Katona József Színház. Vámosék a Nemzetiből távozókat a Népszínház társulatából pótolták. A felduzzasztott társulat megkapta a Várszínházat, s hogy ne legyen a Nemzeti Színház játékrendjén fennakadás, több népszínházi előadást is átvettek. Szabó István hiányolta, hogy Zsámbéki és Székely nemzeti színházi működéséről kevés értékelés született, noha „egy nehéz helyzetbe jutott színházba kerülvén (amikor is a régi eszmények társadalmi támogatottsága látványosan csökkent, de az új körülmények ereje még alig látszott), tehetségesen oldották meg feladatukat. Életművükben ez az időszak nem kitérőt vagy stagnálást jelent, hanem szerves kapcsolatot egy korábbi fázis és egy későbbi szintézis között."

1

9 Szabó azt is bemutatta, hogy három évadon át nyolc-nyolc bemutatót tartott a színház, míg a negyedikben hetet, s közülük tizennégy magyar szerző darabja volt. Ezzel tulajdonképpen lezárult az a színházi átrendeződés, mely napjainkig érezteti hatását. Színházi műhelyek alakultak, melyek több-kevesebb sikerrel túlélték a változásokat, s az újonnan színre lépő, a színpadi nyelvet alapjaiban felforgató alkotók is képesek voltak a megújulásra. Ekkoriban a színház a kulturális élet legfőbb terepének számított. Ezt nemcsak a politikusok, de a színházművészek és a kritikusok is így vélték. A hatalom koncentrált támadást indított a konzervatív, hagyományos dráma- és szövegközpontú színház védelmében. A kulturális minisztérium többször megakadályozta, hogy bizonyos színjátékokat - politikai véleménynyilvánításuk miatt - bemutassanak, némelyek pedig csak erős húzásokkal - a húzásokat általában a helyi agitációs-propaganda bizottságok javasolták! - kerülhettek színre. Néhány elhíresült eset nyomán színházi vezetők beadták lemondásukat. Szolnokon 1978-ban Schwajda György A velencei kalmár megígért bemutatójának megakadályozása miatt távozott az igazgatói székből. 1985-ben ugyancsak Szolnokon Paál István Déry Tibor G. A. úr X-ben című regényének adaptációjával készült ünnepelni a felszabadulás negyvenedik évfordulóját - természetesen ezt sem engedélyezték. Válaszul Paál is elhagyta a szolnoki társulatot. Szikora Jánosnak Nádas Péter Takarítás (1980) és Hrabal Bambini di Prága (1981) című művének színrevitele után pedig egyik napról a másikra felmondtak a győri színházban. (Nyilván annak is köze volt menesztéséhez, hogy Bódy Gábor társrendezésében Bachmann 319