Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Gajdó Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok. A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig

Gajció Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok színháznál is hatékonyabban agitáljon, aktivizáljon; találja meg azokat a korszerű formákat, amelyek a mai közönség számára érdekesen, élményszerűen tudják a múlt értékeit tolmácsolni, eszmeileg-művészileg aktuálissá tenni."

1

4 Nagy Pétertől azt is megtudjuk, hogy mi lett a tervezet sorsa: „Ifjú munkatársaim [...] vitaalapnak sem fogadták el; ellenjavaslattal éltek, amelynek a lényege az volt, hogy a Nemzeti fő feladata az »autonóm« színházművészet fejlesztése és diadalra vitele; a magyar irodalomból — múltból és jelenkoriból - csak a vitathatatlan remekek előadására szabad vállalkozni."

1

5 Ennek az ellentétnek Nagy Péter lemondása lett a következménye, ám ez sem oldotta meg a kérdést, mert nemcsak Székely és Zsámbéki ragaszkodott elképzeléséhez, hanem a kulturális kormányzat is. Király István egyetemi tanár így fogalmazta meg véleményét a frissen átszervezett Nemzeti Színházról, melynek Nagy Péter után miniszteri biztosként Sziládi János volt rövid ideig a vezetője, majd kinevezett igazgatója: „... a színháznak kapcsolódnia kell a kultúra és a nemzet élő problémáihoz. E tekintetben a mai színház részben megfelel a követelményeknek. A közgondolkodás tekintetében ennek a színháznak a demokratizmus mellett az identitástudatra kell figyelmeznie, fel kell lépnie az emberi méltóságot megsértő tendenciák ellen. [...1 ebben a tekintetben is megfelelőnek érzem a mai Nemzetit. Amiben hiányérzetet kelt: nem fejeződik ki munkásságában a szocialista demokratizmus, a felelősségérzés a közönség iránt, vagyis hiányzik az önmegvalósítás és a szolgálat egysége."

1

6 Sziládi egyébként nem tartotta valóságosnak azt a funkcióválságot, amelyről Nagy Péter idézett tanulmányában beszélt, s leszögezte: „... a Nemzeti Színház a maga nemzeti intézményi funkcióit mindig akkor látta el a legtartalmasabban, amikor színházi feladatait a legjobban teljesítette".

1

7 Kerényi Ferenc tanúja volt ezeknek az éveknek: „A funkcióbizonytalanság mögött azonban ott komorlott a történelemszemlélet, a nemzeti identitás számos tudatzavara, diszkontinuus hagyományfelfogása, személyi (karrierés presztízs-) ellentéteket ideológiaivá növelő értékvesztése."

1

8 Aczél éppen a népi oldalról igyekezett Pozsgay vitorlájából kifogni a szelet, s a Nemzeti Színház vezető színészeinek, Sinkovits Imrének, Kállai Ferencnek, az írószövetség frissen kinevezett elnökének, Hubay Miklósnak valamint Ablonczy László kritikusnak a támogatásával a nemzeti jelleg előtérbe állításának követelményével lépett fel Székely és Zsámbéki ellen, s vitte keresztül Vámos László és Malonyai Dezső kinevezését. 318