Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Gajdó Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok. A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig

Gajció Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok összevonták az Állami Déryné Színházzal. így hatalmas létszámú, a fővárosban a Várszínházban és a Józsefvárosi Színházban játszó, többtagozatú intézmény jött létre. A Népszínház művészi hitelét igyekeztek azzal is megerősíteni, hogy főrendezőnek Ruszt Józsefet szerződtették, aki - csakúgy mint később Székely és Zsámbéki - vezető színészeivel együtt érkezett Budapestre. Gyurkó László a Népszínház hármas alapelvét a következőképpen képzelte el: „- a színház világnézeti fórum, amely a színművészet speciális eszközeivel formálja közönségének tudatát; - a színháznak világnézeti és művészi megalkuvások nélkül kell eljutnia a legszélesebb közönségrétegekhez; - a színháznak - az előadásokon kívül - szervesen be kell épülnie az ország közművelődési rendszerébe."

1

2 Gyurkó azonban nem sokáig maradt a helyén. Húsz év távlatából leváltásának okait így összegezte: „... két tényező tűnik a leghangsúlyosabbnak: a miniszter politikai, kultúrpolitikai irányváltása, s a szakma koncentrált támadása. Az előbbi közismert. Az utóbbiról annyit, hogy egy padlásszínházat valahogy még megtűrt a szakma, de azt már nem, hogy az ország legnagyobb színháza »amatőrök« kezébe kerüljön. Beleértve a Várszínház épületét, amelyre többen aspiráltak, elsősorban a Nemzeti."

1

3 Húsz év távlatából az is nyilvánvaló, hogy nem csupán Pozsgay Imre gördített akadályokat Gyurkó működése elé; a Népszínházban Hernádi és Jancsó Ruszttal szemben meg akarták maguknak szerezni a Várszínházat. Ezen a helyzeten Gyurkó nem tudott úrrá lenni, így 1979-ben helyére a Fővárosi Operettszínház igazgatója, Malonyai Dezső került. Már ekkor elhatározták, hogy Vámos lesz a színház főrendezője, aki azonban még egy évig az Operettszínházban maradt, hogy az intézmény zavartalan működését biztosítsa. A kulturális vezetés 1978-ban Székelynek és Zsámbékinak „csupán" azt a feladatot szánta, hogy jó előadásokat rendezzen, míg Nagy Péterre várt a Nemzeti Színház új korszakának ideológiai megalapozása, aki komoly tanulmánnyal készült feladatára. Eszméi közül a legfontosabb a színház közművelődési céljára vonatkozott, a többi tulajdonképpen a Nemzeti Színház hagyományos feladatait részletezte: „A közművelődés szolgálata terén a Nemzeti Színház elsőrendű feladata az új színházjáró közönség meghódítása, tömörítése, befolyásolása; az új értelmiségnek az aktuális eszmei és kulturális feladatok érdekében való aktivizálása. [...] Mind a nemzeti hagyományt, mind a nemzetközi kulturális kincseket úgy juttassa el közönségéhez, hogy ezáltal világnézeti-politikai ideáljaink mellett a többi 317