Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Gajdó Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok. A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig

Gajdó Tamás Jelentős korszakok — emlékezetes pillanatok A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig A bársonyos színházi forradalom, 1971—1978 Megoszlanak a vélemények arról, hogy mikor kezdődött a magyar színházművészet legújabb történetének aranykora. Bár ez a kronologikus gondolkozás, amely feltételezi a művészetben is a fejlődést éppen olyan idejétmúlt, mint maga az aranykor elnevezés, mégsem tekinthetünk el attól, hogy legalább a rendszerváltásig ne a pozitivista hagyomány jegyében korszakokat kijelölve, egyének vagy éppen színházak sorsát követve ismertessük a színházművészet főbb törekvéseit. A magyar színházművészetre az 1956-ot követő konszolidáció kétféleképpen hatott. A műsorpolitikában érezhető bizonyos visszarendeződési törekvés és a színpadi játékstílus is visszafogottabb lett, működött a cenzúra és az öncenzúra, ugyanakkor a Nyugat felé való nyitás elkerülhetetlenné tette, hogy avantgárd szerzőket bemutassanak; formabontó színpadi törekvéseket támogassanak. Az a generáció, mely a magyar színházi életben földcsuszamlás jellegű változásokat okozott, gyermekként vagy ifjúként élte át 1956-ot. A forradalom élménye megmaradt bennük, de mivel az eseményekben nem vettek részt, nem üldözte őket a hatalom, tehát tiszta lappal indulhattak. Ez nem csak személyes karrierjük egyengetése miatt volt fontos, a politikusok, művelődéspolitikusok (ekkor jobbára kultúrpolitikusok) bennük megtalálni vélték azokat az alkotóművészeket, akik az untig emlegetett jelszó szellemében - aki nincs ellenünk, az velünk van - országvilág előtt reprezentálhatják a munkás-paraszt kormány és a Magyar Szocialista Munkáspárt művelődéspolitikáját. 307