Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Czékmány Anna: Múltnak kútja. A kortárs történettudomány szempontjai és az 1956-os forradalom és szabadságharc

Czékmány Anna: Múltnak kútja képpen egy státusát kereső, bizonytalan és némiképp gyökértelen társadalmi struktúrában jött létre egy olyan rendszerrel szemben, mely maga is töredezettnek, megosztottnak bizonyult. A revolúció mintegy nyilvánvalóvá tette a fennálló rendszer alapvető hiányát és idegenségét azzal, hogy hiányként és idegenségként lépett fel azzal szemben. Pontosabban a forradalom egy heterogén társadalmi közegben bontakozott ki egy olyan hatalmi struktúrával szemben, melynek (ön)identifikációs kísérletei képtelenek voltak legitimálni annak szerkezetét. A forradalom eseményeiben, szerkezetében és ideológiáiban is megmutatkozott a heterogenitás. A Rákosi-féle sztálinista erőkkel és az e rendszert jelképező karhatalmi egységekkel szembeni ellenállás egységesítette a küzdelmet, anélkül azonban, hogy homogenizálta volna a harcolók világnézetét és céljait. Mindszenthy bíboros köre nem kommunista, szocialista alapozású demokráciát vizionált, szemben Nagy Imrével, aki hitt a rendszer megreformálhatóságában. E két pólus számtalan variánsa szövegeződött meg a huszonhárom nap során és ezeket esetenként a röpiratokban megfogalmazott általános követelményeken (szovjetek hagyják el az országot, tartsanak szabad választásokat, számolják fel a diktatúra emblematikus, megvetett egységeit) túl nem kapcsolta össze egy kiterjedt tömegbázissal támogatott és legitimált interszubjektív ideológiai rendszer. E megállapítás természetesen nem jelenti e célok valamifajta degradálását, pusztán azt hivatott jelezni, hogy a közösnek tűnő törekvések eltérő célok, szándékok szempontjából, világlátások szerint interpretálódtak. Másfelől a forradalom, mint minden revolúció kitermelte az őt szubverzáló erőket és mozzanatokat is. A Köztársaság téren „bevett" pártház és az ott meglincselt emberek; illetve az egyik leghíresebb, leghírhedtebb - a nyugati újságírók által is látogatható - per: a Tóth Ilona-ügy, a forradalom után létrejövő hatalmi struktúra számára „bizonyítékként" szolgáltak az „ellenforradalmi" teóriához. Az ügyek interpretálásuk szempontjából meghatározó két közös sajátossága, mely szinte negligálta alapvető különbségeiket (a lincselés és a hittel életeket mentő orvostanhallgató növedék története között) egyfelől, hogy explicitté tették a múlt rekonstruálhatatlanságát, hiszen elsősorban kérdéseket fogalmaztak meg, melyek felvetését azonban nem engedhette meg magának az új rendszer, ezért a traumákat egyértelmű, torzító narratívumokba szervezte. Másfelől e „bizonytalanság" kiaknázásával, a megszilárduló Kádár-rendszerben bizonyíthatónak tartották azt a tételt, hogy a harcokat tulajdonképpen bűnözők, eltévelyedett és felforgató elemek kezdeményezték. 246