Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)
Czékmány Anna: Múltnak kútja. A kortárs történettudomány szempontjai és az 1956-os forradalom és szabadságharc
Czékmány Anna: Múltnak kútja történéseket, hiszen ezzel mintegy hatalmat gyakorolunk azok felett, és eseménysorainak, illetve jelentésének rögzítésével megakadályozzuk, hogy a társadalom maga, kreatív módon, mindig újraalkotva (ki)írja azt. E totalizáló narratívumok egy másik sajátossága, hogy a veszteséget máshová helyezik, és ezen eltolódások később traumatikus szimptómákat eredményezhetnek. Az igazságra és egyedüliségre törekvő elbeszélések olyan jelentéseket törekednek rögzíteni és autorizálni, melyek ezután ellenállnak a társadalmi gondolkodás revelatív erejének, és az okok és okozatok rögzített rendszerével bénítják annak működését. Hiszen olyan történelemképet fixálnak, mely két szempontból is erősen megkérdőjelezhető: egyfelől kizárólagosságra törekvésük lehetetlenné teszi a dialógust az eltérő történészi interpretációk között, másfelől munkahipotézisük, miszerint léteznek ilyen narratívák megakadályozzák a múltértelmezés játékosságának,32 szintén dialogikus voltának felszínre törését. White meglátása szerint a cél megszüntetni „az események realisztikus reprezentációjának igénye során fellépő fenyegetést, és lehetőséget biztosítanak a gyászra, mely egyedüliként alkalmas terhének megkönnyítésére". 3 3 Ankersmit meglátása szerint, szemben White elképzelésével, mely a történészi munkát leginkább a fordításhoz hasonlítja, a történetírói tevékenység az interpretációhoz áll közelebb. A látszólag szinonima fogalmak közti jelentős különbség kifejtéséhez elengedhetetlen röviden vázolni - a fentebb már érintett - reprezentáció és narratív szubsztancia ankersmiti elméletét, melynek érvelése során tisztázódik történelem és fikció viszonya, illetve a történelmi hitelesség, történelmi relevancia fogalma. Ankersmit a reprezentáció fogalomkészletének segítségével törekszik jelezni és terminológiailag pontosítani azokat a sajátosságokat, melyek domináns problémaként meghatározzák a kortárs történettudományt. A reprezentáció fogalmának körvonalazásakor Croce és Goodman elméletének kritikai olvasatából indul ki. Madame Tussaud múzeumának Napóleonszobrán keresztül szemlélteti, hogy a reprezentáció alapjának nem tekinthetjük a denotációt. Hiszen ha csak a denotáció lenne a cél, akkor a múzeumban egy táblácska a császár nevével elégséges volna. A báb célja az, hogy megmutassa, hogyan nézett ki Napóleon, ezért a bábot felruházták olyan egyedi jellemzőkkel, melyek csak e személyhez társíthatóak. „A báb pusztán egy eszköz, amely felruházható a napóleoni attribútumokkal. A kijelentések nyelvén megfogalmazva: a reprezentációban minden hangsúly a predikátumra esik, míg a szubjektumfogalom nem több, mint logikai báb, 239
