Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Czékmány Anna: Múltnak kútja. A kortárs történettudomány szempontjai és az 1956-os forradalom és szabadságharc

Czékmány Anna: Múltnak kútja Certeau a nyugati kultúra egyik sajátos vonásának tekinti a másik megragadásának törekvését és módozatait. „Az értelem keresése valójában a Másik keresése [...] ám e terv ellentmondásos, mert meg akarja érteni, és a megértéssel elfedni az idegen másságát, vagy - ami ugyanazt jelenti - megnyugtatni a jelent kísértő halottakat, azzal, hogy írásos síremléket kínál nekik."

26 Az egyik legemblematikusabb jelenségnek az orvostudomány fejlődését tartja, azt a pontot, amikor az élő vagy holt test szövegbe fordítódik, amikor a másik teste a szövegbe fordítódik. Certeau analógiás viszonyt állapít meg az orvostudomány e sajátossága és a történetírás között. Hiszen ez utóbbi hangsúlyosan és explicit módon arra törekszik, hogy a már elmúltat, a hiányt, a másikban megbúvó és mindig kitérő idegent fordítsa a történetírás szövegeibe. „Ez a két »heterológia« a másikról szóló diskurzus a beszédet mondó tudás és az őt fenntartó néma test szétválásában képződik."

2

7 A múlt idegensége és a jelen szempontja között szükségszerű a törés; a történész ebből a törésből és ebben a nyílásban dolgozik, munkája voluntarista, hiszen választhat az emlékezésre érdemes és érdemtelen dolgok között, hogy létrehozhassa jelenének érthetőségét. „Ezek a hely törvényeinek szintaxisában található botlások, melyek az elfojtott visszatérést jelenítik meg: annak a visszatérését, ami egy adott pillanatban elgondolhatatlanná vált, éppen azért, hogy az új identitás elgondolható legyen."

2

8 A fikció és történelem, illetve az idegen és másság kérdéskörében is lényeges szerepet tölt be a történelemírás egy olyan aspektusa, mely lényegi szerepet játszik a diszciplína kialakulása óta, és a történelemalkotás céljára és a történelemalkotó felelősségére kérdez rá. E probléma a szubsztanciális és analitikus elméletekben éppúgy tematizálódik, mint a vázolt, kortárs megközelítésmódokban. A történész és szövegének felelőssége szervesen kötődik valóság és fikció viszonyának sajátos szempontú értelmezéséhez. Az 1970-es években bekövetkező történészi „nyelvi fordulat" kérdésessé tette, hogy a múltat objektív módon, tudományos eszközökkel lehet (re)konstruálni. Ennek következményeként a történész addigi egyértelmű szerepe is elbizonytalanodott, hiszen munkájának célja már nem egy történelmi esemény hiteles és tudományos bemutatása, hanem a nyelvi elemek reflektált használatával egy történet elbeszélése; nem rekonstrukciója valami elmúltnak, hanem konstrukciója egy történetnek; nem a jelennek okulásul szolgáló, eredetét tisztázó forrásanyag, hanem a jelen egyik története. Az alábbiakban White, Ankersmit és Certeau, a történészi vizsgálódások 237