Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Székely György: „Folyton lobog". Hont Ferenc pályaképe

Székely György: „Folyton lobog" nak, Hont Ivánnak szeretettel készített, alázatos munkája. Szintén az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményében van Hont Ferenc évenként rendezett - levelezése. Ezt idő hiányában nem tudtam feldolgozni. Sok pontos adat található a Szegedi Fiatalok mozgalmáról Csaplár Ferenc kismonográfiájában (1967). A rendelkezésre álló anyagot felhasználva három fejezetben rajzolom meg a „pályaképet". A három tematikus vázlatot a későbbi kutatók remélhetőleg hasznosnak találják majd. Ha az a kérdés merül fel, hogy miért kell összeállítani ennek az alkotónak az életrajzát - a századik születésnapról való megemlékezés gesztusán kívül -, csupán azt felelhetjük: jellegzetesen „20. századi" ember életéről van szó. Hont volt a kezdeményezője a magyar színházi kultúra jó néhány mozgalmának; ő tette le az alapjait az irodalomtudománytól elszakadó, önállósuló magyar nyelvű „színháztudománynak"; színház- és színjátszóelméleteket írt; alapítója és megszervezője a Magyar Színháztudományi Intézetnek (a mai Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetnek). Kezdeményezője volt annak is, hogy a hazai színházelméleti és -történeti munkálatokat - a külföldi szervezetekkel való rendszeres kapcsolat révén - bekapcsolja a nemzetközi tudományos áramlatokba. Nem fogjuk elhallgatni azokat a részben szakmai, részben politikai támadásokat sem, amelyekkel Hont Ferenc kezdeményezéseit, valamint az éppen aktuális kulturális politikára vonatkozó állásfoglalásait illették. Foglalkoznunk kell a mostanában oly sokat hangoztatott „sztálinizmusával" is, mert a címkézés rendkívül egyoldalúvá, sőt igazságtalanná torzíthatja a kiegyensúlyozott pályakép megrajzolásának lehetőségét. Bizonyos szempontból „forrás" vagyok magam is. Egy évtizeddel később születtem ugyan nála, de ezzel a fáziskéséssel együtt lényegében ugyanannak a színházi és közéletnek voltunk a részesei és tanúi. Én 1941-ben lettem Németh Antal Nemzeti Színházának dramaturgja és rendezőasszisztense. Hont Ferenc nevét először 1940-ben láttam Az eltűnt magyar színjáték című könyv borítóján. A teljesen új szempontokat felvető könyvet élvezettel tanulmányoztam végig, bár bizonyos - filológiailag ugyan alaposan alátámasztott - őstörténeti adatainak értelmezését, a színház/ogalmának tartalmi kiszélesítését túlzásnak éreztem. Két évvel később, 1943-ban a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója lettem, megszakításokkal 1948-ig dolgoztam ott, így elszakadtam a főváros színházi eseményeitől. Az utolsó pécsi évadomban, az 1947-1948-asban történt, hogy Hont „operaházi előadói beszédében" a „tájszínházi rendszerről" szólva engem javasolt arra, hogy e rendszert 140