P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)
Galgóczi Krisztina: A testbe zárt szavak - Mítosz, trauma és terápia Ibsen Hedda Gabierében
A testbe zárt szavak akklimatizáció szót ő sem tudja nyelvbotlás nélkül kimondani, még az utolsó felvonás végén sem. Ballested: Az emberek alka akkla... allkamatizálódnak... igen, igen, biztosíthatom magát Wangelné asszony, hogy akk-li-ma-tizá-lód-nak. 2 5 Az ó dadogó szavaival kezdődik és végződik a darab, ily módon hangsúlyozva, hogy valakinek a környezetéhez, életéhez való alkalmazkodása áll a mű középpontjában. Ezzel a dramaturgiai kijelölő technikával Ibsen más darabokban is él, többek között a Hedda Gableiben is. A Hedda elején arról folyik a szó Tesman kisasszony és Berte beszélgetésében, hogy mi szokás egy ilyen polgári házban, és mi nem. Azaz ebben az esetben világosan megfogalmazódnak az akklimatizációs feltételek, nevezetesen az, hogy milyennek kell lennie egy szalonképes polgári fiatalasszonynak és háztartásának. A darab pedig Brack következő, hírhedtté vált szavaival szintén a hallgatólagos társadalmi szokások közül fogalmaz meg egyet: De az isten szerelmére... ilyet az ember nem csinál! 2 6 Mint később látni fogjuk, itt is egyfajta akklimatizációs probléma áll a mű középpontjában, de kezdettől fogva ellentétes irányú. Hedda az első perctől kezdve eltökélten ellenáll minden kísérletnek, hogy az ő és a Tesmanok világa egy lépést is közeledjék egymáshoz. Az ő esetében a lázadás és nem az alkalmazkodás keresi és találja meg a darab végére a megfelelő formát. Ellida akklimatizálódását, önmagára találását itt a szárazföldön nem könynyítette meg az sem - mint ezt Saari vonatkozó cikkében 2 7 kifejti -, hogy férje, elutasítva a Pygmalion szerepet, a tengerről jött asszonyt nem vezette be a mindennapi életbe, hanem meghagyta egzotikus műtárgyként (például külön kis elkerített része van a kertben, nem vesz részt a napi teendőkben, nem csatlakozik a családi hagyományokhoz, a családi történetnek nem válik részesévé), s gyakorlatilag kívül marad az életen. így azonban Ellida lassan, mint egy partra vetett hal, elsorvad, s visszavágyódik a tengerre. Őt ugyanúgy terhessége szembesíti először a való élettel, mint majd Heddát. S mindkettőjük reakciója: pánik. Hogy mennyire az elvágyódás, illetve a visszavágyódás a fő jellemzője a sellő metaforának, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a történet a szakirodalom szerint 2 8 két északi balladára támaszkodik, melyeket később Andersen dolgo2 5 Ibsen, 1978,101. 2 6 Ibsen, 2001, 388. 27 Saari, 1997. 2 8 Saari, Templeton. Hozzá kell tenni, hogy A tenger asszonyává kapcsolatban még további mitikus allúziók is felmerülnek. Ellen Hartmann például a középkori Harlekin történetekre és az ókori Persephoné mítoszra hivatkozik, és a halállal való elkötelezettséget hangsúlyozza. Magától kínálkozik A bolygó hollandi története is. Mivel azonban itt elsősorban a sellő metafora értelmezésére vállalkozom, ezek kifejtését most mellőzöm.
